Ilyen a világ legsötétebb városa, melynek lakói szinte soha nem látják a napot

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Norvégia szívében, két hatalmas hegy között bújik meg Rjukan. Ez a nem mindennapi hely két és fél órányira fekszik Oslótól nyugatra egy völgy mélyén, ahol télen a nap sugarai soha nem emelkednek elég magasra ahhoz, hogy elérjék a várost.

Vagyis fél éven át árnyék borít mindent.

2013-ban viszont egy zseniális ötlet megváltoztatta Rjukan életét:

tükrök segítségével végre megérkezett a napfény.

Rjukan története szorosan összefonódik az innovációval. Már 1902-ben is a tudomány hajtotta előre, amikor is egy bizonyos Sam Eyde nevű iparos megvásárolta a Rjukan-vízesést, és vízerőművé alakította át, létrehozva ezzel a világ akkori legnagyobb erőművét. Ám még Eyde idejében sem tudtak mit kezdeni a várost fél éven át borító sötétséggel, merthogy a nap sugarai egyszerűen nem érték el a völgyet.

Több mint egy évszázaddal később egy Martin Andersen nevű helyi művész találta meg a megoldást. 2001-ben költözött Rjukanba, és egyik alkalommal, amikor a gyermekével sétált a városban, feltűnt neki, hogy a tél közeledtével egyre mélyebbre kell menniük a völgyben ahhoz, hogy elérjék a napsütést. Ekkor született meg benne a nagy ötlet:

mi lenne, ha a napot „lehoznánk” a városba?

"Felnéztünk, és megláttuk a kék eget meg a napot a hegyoldalakon, de csak úgy juthattunk el oda, ha elhagytuk a várost. Minél fényesebb volt az ég, annál sötétebb volt itt lent" – mesélte Andersen a The Guardian-nek 2013-ban.

A művész ötlete 2013-ban valósult meg. A környező hegyek tetejére három hatalmas, számítógéppel vezérelt tükröt telepítettek, amelyek követik a nap mozgását, és annak sugarait a város főterére vetítik.

A tükrök nem csupán technikai bravúrnak számítanak, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírnak. A fény újra összetereli az embereket a téli hónapokban, a város központjában megvilágított kis terület pedig a közösségi élet középpontja lett. A lakók a legzordabb napokon is ott gyülekeznek némi "visszavert napfényért".

Érdekesség, hogy Sam Eyde már a 20. század elején is álmodott hasonló megoldásról, de a technológia hiánya miatt nem tudta megvalósítani azt.
Ő építette meg ugyanakkor a hegyi felvonót, amely a városlakókat felvitte a napsütötte magaslatokra. Ez a felvonó azonban 2024-ben karbantartási problémák miatt bezárt, és várhatóan csak 2028 után nyitják meg újra, így a tükrök most különösen fontos szerepet töltenek be a város életében.

Bár a visszavert napfény csupán a főtér egy kis részét világítja meg a nap néhány órájában, Rjukan lakói számára ez a kis fényforrás is hatalmas ajándéknak számít. A téli hónapokban ott találkoznak, beszélgetnek, sétálnak, és élvezik a nap melegét – még ha csak közvetve is.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

inniváció | sötétség | tükrök | völgy | Nap | rjukan

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom