Itt az ősz talán legjobb olvasnivalója – Megjelent az új Roadster magazin

Balzsamos őszi napfényfürdőben a szabadban pihenni és megélni a legszebb évszak ajándékait egészen biztosan a megunhatatlan dolgok közé tartozik. Némi – részünkről talán érthető – elfogultsággal felkerül erre a listára az a pillanat is, amikor először forgathatjuk a legfrissebb Roadstert. Nagy örömünkre ez a két dolog most összeér.

Kijött ugyanis a nyomdából a 17. lapszámunk, amit szokás szerint telepakoltunk Roadster-kompatibilis élményekkel, sztorikkal, érdekes, izgalmas emberekkel, inspiratív és szórakoztató történetekkel és nem utolsó sorban szép helyekkel, illetve fotókkal, elgondolkodtató írásokkal.

A japán Not A Hotel koncepcióval is megismerkedünk
Bodnár Zsófi fotós Amszterdamban épít magának karriert
Kipróbáltuk az Elan jachtokat is

Ez az időszak még a nem teljes bezárkózásról szól, sőt: érdemes kiélvezni a cirógató napsugarakat, gyönyörködni a természet folyton változó színeiben, figyelni a lassan lehulló faleveleket és kiülni egy nyugalmas délutánon valamelyik parkba, kezünkben egy nagy hosszú kávéval,

esetleg egy pohár borral (ide kapcsolódóan van egy nem akármilyen ajánlatunk ám!) és az ehhez a hangulathoz remekül idomuló új bookazine-nal.

Julie Mehretu-val is találkoztunk. A neves kortárs festő a BMW-vel kollaborált
Chilébe, a Montes borászathoz is ellátogatunk

Minden spoilert nyilván nem lövünk le, elvégre ezek kedvcsináló sorok lennének, úgyhogy csak szemezgetünk a tizenhetesből, amiben – ha már mi is az olvasás mellett kampányolunk –, könyves birodalmáról (is) mesél a saját magát olvasásnépszerűsítőként jellemző Szabados Ági, bemutatjuk a grandiózus Sauska-birtokot, de japán otthonokról. a budapesti Arany Kaviár étteremről, Zwack Sándorról, Örményországról, Kucsora Márta festőművészről és egy kalandos bhutáni bringatúráról is elárulunk ezt-azt.

Zicho Vitor extrém bringás legújabb kalandjáról mesél
Tal Adar ékszertervezővel is beszélgetünk
Megmutatjuk azt is, miért érdemes Örményországba utazni

 

Szabados Ági épülő könyvbirodalmáról mesél
Kucsora Márta képzőművész stúdióját is megnézzük közelről

 

Összesen 240 oldalnyi lapozgatni valóval készültünk az őszre, aminek vélhetően lesznek majd csodás és kevésbé vonzó pillanatai, de egyvalami hangulattól függetlenül egészen biztos: érdemes kézbe venni.

Utóbbit meg lehet tenni a Libri és a Libertine könyvesboltjaiban, a Bortársaság üzleteiben, néhány kiemelt újságárusnál, illetve megrendelhető itt.

magazin | olvasnivaló | új | lapszám | ajánló | roadster

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Íme, Dubaj másik oldala, amibe nagyon könnyen bele lehet szeretni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom