Ilyen volt a Roadster első pezsgős társasági estéje egy százötven éves budafoki pincében

Megannyi érdekesség történt már a Roadster közel hatéves történetében, de olyan, mint amilyet egy balzsamos őszi délutánon hoztunk össze, még nem. 

Partnereket és barátokat hívtunk meg a Roadster Escape Sessions néven indított rendezvénysorozat első eseményére, melyen nemcsak a nyomdából frissen érkezett tizenharmadik lapszámunk megjelenésére koccintottunk, hanem örültünk a még nyárba visszakacsintó szép őszi időnek, a hét lezárásának és persze egymásnak.

A meghívottakat a Volkswagen jóvoltából shuttle szolgáltatással fuvaroztuk el házigazdánkhoz, a Sauska Nagytétényi úti pezsgőpincészetéhez. Testvérmagazinunk, a Player autós újságírói ültek az erre az alkalomra megkapott új VW ID. Buzz-ok volánjai mögött, így az odafelé úton hozzáértők meséltek a csendes, kényelmes, műszerfalát tekintve az űrkorszakot idéző elektromos autóról.

A főszerkesztői üdvözlő beszédet már a Sauska welcome pezsgőinek társaságában figyeltük, hogy aztán egy kardigánt magunkra kapva vezetett túrán vegyünk részt a tízezer négyzetméteres pincében. Odalent az egymás után érkező kóstolóknak köszönhetően hamar vidám hangulatba kerülve mindent megtudtunk a pezsgőkészítés kulisszáiról, láttunk tartályokat és palackokat, hallhattunk érdekességeket és "publikus titkokat" is.

A túra végén A Sonkás és A Sajtos kihelyezett pultjai előtt álltunk sorba prémium sonkás és sajtos falatokért, hogy lerakjunk némi alapot a kötetlen hangulatú szabadtéri beszélgetésekhez, mert a Sauska különlegességei és a háttérvilágítást biztosító telihold fényei csak nehezen akartak elfogyni.

Búcsúzáskor valamennyi résztvevő egy élménydús session emlékeivel és meglepetés ajándékcsomaggal távozott, amiben a Sütiprint, a Szépművészeti Múzeum, a Laura Virág, a G-GREEN Interior Kft., a Sauska és természetesen mi is elrejtettünk valamilyen ajándékot.

Remekül sikerült este volt, és annyit elárulunk, hogy az első évad már szerveződő második része is izgalmas lesz!

roadster magazin | sauska pincészet | a sonkas a sajtos | volkswagen magyarorszag

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom