Close
Már nem csábító Milánó, inkább itt vesznek ingatlanokat a milliárdosok

Már nem csábító Milánó, inkább itt vesznek ingatlanokat a milliárdosok

A lakásvásárlók a milánói ingatlanok árának feléért kapják meg Rómában azt az olasz bájt, amit keresnek.

A Brexit óta a milánói luxusingatlanok piaca virágzik. Úgy tűnik, túlságosan is, ugyanis ez már a milliárdosoknak is kezd sok lenni és inkább egy másik olasz metropoliszban keresik a legjobb lehetőségeket.

Róma vált az első számú célpontjukká.

A Bloomberg szerint az Örök Város ingatlanpiaca a pandémia óta fellendült, 2020-hoz képest 31,4 százalékkal nőtt a lakossági ingatlanértékesítés volumene, ami 2007 óta a legmagasabb. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy Milánó, bár Olaszország leggyorsabban növekvő pénzügyi központja, csak 24,4 százalékos emelkedést tapasztalt ugyanebben az időszakban.

A luxusvásárlókat Róma vonzó karakterének és viszonylag olcsó ingatlanainak köszönheti.

A legkeresettebb római negyedekben, így például Trasteverében vagy Garbatellában egy átlagos luxuslakás ára négyzetméterenként körülbelül hatezer euró volt, ami a hasonló milánói ingatlanok árának felét jelenti.

Róma amúgy is bővelkedik a turizmus nyújtotta lehetőségekben, de a következő években még inkább csúcsra jár majd az idegenforgalom az Örök Városban, köszönhetően a 2023-as golftornának, a Ryder Cupnak, 2025-ben a római katolikus jubileumnak, valamint Jézus Krisztus halálának és feltámadásának 2000. évfordulójának, amire 2033-ban emlékeznek meg.

A római ingatlanvásárlás azonban komoly bürokratikus procedúrával jár, a város nagy forgalma és a tömegközlekedés körüli káosz azonban hosszú távon akár elrettentő is lehet a luxusvásárlók számára.

A pandémia óta eltelt idő nem csak az olasz ingatlanpiacot alakította át. Ebben a cikkünkben arról írunk, hogy az energiaválság, hogyan hat a hazai ingatlanpiacra, itt pedig arról lehet olvasni, hogy véget érni látszik a drágulás a magyar lakások esetében.

(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)

luxusingatlan | róma | luxuslakás | ingatlanpiac | ingatlan

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Új szabályokkal találkoznak a magyarok a nyáron az egyik kedvenc horvát városukban

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram