Ezzel az új gyorsvonattal két óra se kell, hogy eljussunk Rómából Pompeibe

A köztes megállóhely nélküli vonattal akár fél órát is megtakaríthatnak az utasok.

A Stanford Egyetem interaktív térképe szerint az ókori rómaiaknak több mint két napba telt volna az, hogy Rómából Pompeibe jussanak. 2023-ban pedig ez csak alig két órát, egészen pontosan egy óra és ötvenhét percet vesz igénybe.

A Trentitalia egy új gyorsvonatot indított a két olasz város között. Korábban az utazóknak Nápolyban vagy Salernóban kellett átszállniuk, a július 16-án elindult új járatnak köszönhetően azonban minden eddiginél gyorsabbá válik a közlekedés a két ikonikus olasz város között. Úgy tudni, hogy egyelőre minden hónap harmadik vasárnapján közlekedik a gyorsvonat, legközelebb augusztus 20-án, szeptember 17-én és október 20-án indul.

A vonat minden alkalommal 8:43-kor indul Rómából, és 18:40-kor érkezik vissza Pompeiből.

A Trenitalia villámgyors Frecciarossa vonatai légkondicionálóval, LED-világítással és Wi-Fivel vannak felszerelve. Az első osztályon utazók friss, szezonális olasz ételeket, helyi borokat, kézműves söröket, koktélokat és Illy kávét is fogyaszthatnak.

Az új Frecciarossa jegyeit a Trenitalia weboldalán lehet megvásárolni.

(Forrás: RobbReport, fotó: Trentialia, Getty)

vonat | frecciarossa | pompei | gyorsvonat | róma

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom