Ma kezdődik, és négy napig tart Róma születésnapi bulija

Az Örök Város kiállításokkal és egyéb ismeretterjesztő rendezvényekkel emlékezik meg Róma alapításáról.

Április 21. és 24. között ünneplik Róma 2775. születésnapját, a legenda szerint Romulus és Remus ekkor alapította a várost.

A helyiek ezt Natale di Roma-ként emlegetik és hivatalosan április 21-hez kötik.

Idén azonban négy napos fesztivállal készülnek, amit rengeteg kiállítás és számos egyéb kulturális program, így történelmi előadások, színházi és táncbemutatók kísérnek, hogy

minél színesebben és izgalmasabban mutathassák be a város történelmét.

A programok forgatagában például római gladiátorok is összecsapnak majd, de a Circus Maximusban is egymást váltják majd az események.

Április 21-én a legtöbb múzeum ingyenesen lesz látogatható, vasárnap pedig egy hatalmas utcai felvonulás koronázza majd meg az ünnepséget, amely a Circus Maximustól indul  fél tizenegykor és a Colosseumnál ér véget.

(Forrás: Time Out, fotó: Getty Images)

rendezvény | születésnap | olaszország | ünnepség | róma | fesztivál

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom