Mutatjuk, merre érdemes tekerni a kormányt a világ legromantikusabb autós útjaiért

Persze motorra pattanva is be lehet járni mindet.

Az autósoknak leginkább Németország felé érdemes kanyarodni a legromantikusabb kocsikázásokért, míg Olaszország a világ legidillibb helyszíneivel büszkélkedhet. Ez derül ki a gépjármű-biztosítással foglalkozó Confused.com tanulmányából, amely több százezer véleményt elemzett olyan népszerű helyszínekkel kapcsolatban, melyekkel az egyes útvonalak mentén lehet találkozni. Ez alapján határoztak meg  egy általános "romantikus pontszámot".

A világ legromantikusabb autós tripjének a német Alpok útja (German Alpine Road) bizonyult.

A történelmileg gazdag útvonalat lenyűgöző, mennyei tájak kísérik – nem csoda, hogy a maximális tízből 9,56-os "romantikus pontszámot" hozott. Az 525 kilométer hosszú és közel kilenc órás út során az autósok megállhatnak pihenni többek között a gyönyörűséges Linderhof vagy a Neuschwanstein kastélynál is.

Második és harmadik helyen két olaszországi csoda következik, a párszor általunk is magasztalt Puglia és az ellenállhatatlan Amalfi-part. Előbbi 9,13, utóbbi 8,69-es átlaggal zárt.

Puglia 180 kilométernyi, nagyrészt alig-alig felfedezett tengerpartot kínál, háttérben barlangokkal és sziklákkal. A környékén megismerhető helyszíneket az oda látogatók 39,23%-a nevezte romantikusnak, ami csupán 1,36%-kal több, mint az Amalfi-parté.

Kiemelkedően teljesített a Masseria Cervarolo, amely a tanulmányban elemzett szállodák és éttermek közül a legmagasabbra értékelt hely címével büszkélkedhet, az értékelők 64,3%-a találta romantikusnak.

Eközben az Amalfi-part rövidebb (mindössze hatvanegy kilométeres, a top 10 legrövidebbje), de elképesztően látványos road tripre ad lehetőséget: a Salernótól Sorrentóig tartó szakasz tele van izgalmas, cikk-cakkos utakkal és olyan történelmi látványosságokkal, mint például Pompeii ókori romjai.

Az Amalfi-parton a látogatók 37,87%-a érezte magát elbűvölve, ami 3,48%-kal több az első ötbe még éppen befért másik népszerű olaszországi útvonalnál, a toszkánnál.

A negyedik a skóciai North Coast 500 lett 8,26-os pontszámával. A nyolcszáz kilométeres etap nemcsak Skócia örökségét, hanem a partvidék természeti szépségeit is kiemeli, "ellenőrzőpontjait" négy kastély, whiskylepárló üzemek és egy vízesés jelenti.

Az első tízbe a már említett Toszkánán kívül bekerült az írországi Wild Atlantic Way, a kanadai Icefields Parkway, a norvégiai Lofoten, az amerikai Highway One, és a németországi Romantic Road.

A tavaszi napforduló, vagy más néven nap-éj egyenlőség évezredek óta fontos szerepet tölt be az emberiség életében, hiszen hagyományok, népszokások, hiedelmek és babonák sokasága kötődik hozzá. Az újjászületés szimbolikáját magában hordozó különleges alkalom 2022-ben március 20-ra esik. A Lonely Planet összegyűjtötte azokat a szakrális helyeket, amiket érdemes meglátogatni ezen a napon.

(Forrás: Traveldailynews, fotók: Getty Images)

puglia | lista | legromantikusabb | olaszország | Amalfi

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom