Tüntetők állják el az utat a magyar határon

Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások, írja az MTI híre alapján a 24.hu.

Bár az egyes gazdaszervezetek képviselői már hétfőn este megegyeztek a román mezőgazdasági minisztériummal követeléseik teljesítéséről, a román gazdák spontán tüntetései szerdán is folytatódtak. A Nagykároly környéki gazdák délben a román-magyar határra, a csanálosi (Urziceni) határátkelőhöz vonultak, ahol előbb az egyik, majd mindkét sávot lezárták traktoraikkal, akadályozva a határátkelést – írta a román rendőrség közlekedési osztálya.

A tiltakozó gazdák napok óta követelik egyebek között a kamionok számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árának csökkentését, a hektáronkénti állami támogatás megemelését, az aszály okozta veszteségek állami kompenzálását és a gázolaj jövedéki adójának eltörlését. Emellett egyenlő versenyfeltételeket kérnek a szállításban, és szükségesnek látják egy minimális referenciatarifa bevezetését Spanyolország és Magyarország mintájára. Követelik továbbá a parlament létszámának csökkentését a korábbi referendumnak megfelelően.

A Szatmári Friss Újság beszámolója szerint szerdán a gazdák negyven munkagéppel vonultak a határátkelőhöz.

Illusztráció

A Presa SM román hírportál azt írta, Szatmár megye prefektusát is a helyszínre várják, hogy tárgyaljon a tiltakozókkal. A hírportál szerint a Facebookon szerveződő tiltakozók azt is felvetették, hogy a román-ukrán határra vonulnak, és a halmi határátkelőt is elzárják.

A román-ukrán határon szerdán is félszáz traktorral és más járművel vonultak a szeretvásári (Siret) határátkelőhöz a román gazdák, gátolva a határátlépést. Alina Petraru, a határrendészet Suceava megyei területi kirendeltségének szóvivője közölte: hétfő délután óta itt egyetlen ukrajnai kamion sem lépett be Románia területére a tiltakozás miatt. A húsz kilométeren feltorlódott román kamionokat szerdán elkezdték beengedni a határátkelő területére, Ukrajna irányába.

(Forrás: 24.hu, képek: Getty Images, Unsplash)

 

gazdatüntetés | tüntetés | utazás | románia | határátkelő

FOLYTASD EZZEL

Kedden és szerdán is sztrájkolni fognak a buszvezetők, a járatok majdnem fele nem fog közlekedni Pécsett

Járatkiesésekkel és árameléssel kell számolniuk azoknak, aki a népszerű fapadossal utaznának

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom