A romániai repülőtereken a részleges schengeni csatlakozás után megszűnnek a határellenőrzések, kivétel néhány bejelentetlen akciótól a határrendészettől.
Románia repülőterein jövő héttől megszűnik a határellenőrzés a schengeni térség más országaiba utazó vagy azokból érkező utasok számára, de a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket az esetleges törvénytelenségek megelőzése érdekében – közölte hétfőn a román határrendőrség országos főkapitánysága.
A kockázatelemzésen alapuló, illetve megalapozott gyanú esetén végzett igazoltatás során a határrendőrök a náluk lévő mobileszközökkel ellenőrzik az úti okmányokat, lekérdezve a hatóság adatbázisait, és az utazás megszakításáról, illetve egyéb intézkedésekről dönthetnek, amennyiben szabálysértést vagy törvénytelenséget tapasztalnak.
A közlemény külön kitér arra, hogy nem változnak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: az ezekhez szükséges iratokat – érvényes úti okmányokat, a jelen nem lévő szülő (szülők) írásos beleegyezését, stb. – azonban nem szükséges a repülőtéren felmutatni, azokat szintén csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Amennyiben a kiskorú nem a szülők vagy a törvényes gyám társaságában utazik külföldre, az őt kísérő felnőttnek már nem kell kinyomtatott erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznie, a határrendőrök ugyanis a személyazonossági adatok alapján helyben ellenőrzik esetleges priuszát a bűnügyi nyilvántartóban.
Románia március 31-től kezdődően válik a schengeni térség tagjává, de a határellenőrzés egyelőre csak a repülőtereken és kikötőkben szűnik meg, a közúti és vasúti közlekedésben még nem.
Románia 17 nemzetközi repülőtere közül a bukaresti Henri Coanda Repülőtér bonyolítja le a légiforgalom mintegy felét évi csaknem 15 millió (érkező és távozó) utassal. A turistaszezonban a repülőtéren napi 43 ezer utas szállítását bonyolítja le.
(Fotó: Unsplash)
repülőtér | schengeni csatlakozás | románia | határellenőrzés | schengen
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!