"Az építésznek kötelessége, hogy a munkájával jót tegyen" – Ron Arad és a Rover szék sztorija

Minden dizájner és építész karrierje mögött lapul egy egyéni történet, olyan váratlan események sorozata, melyeknek köszönhetően elindultak a sikerhez vezető úton. Nincs ez másképp az izraeli születésű, építész és dizájner Ron Araddal sem, akit egy roncstelepen talált Rover-ülés vezetett a világsikerhez.

Az 1951-ben Tel Avivban született Ron Arad a Jerusalem Academy of Arton végzett tanulmányai után, hirtelen döntéstől vezérelve és valódi kitűzött célok nélkül költözött Londonba 1973-ban. Szintén mélyebb motiváció, na meg portfólió nélkül jelentkezett az Architectural Association építészképzésére. „Pimasz voltam és bunkó” – így nyilatkozott később az interjúról, ahol arra a kérdésre, hogy miért akar építész lenni, csak ennyit tudott mondani:

„Én nem akarok. Anyukám akarja, hogy az legyek [...] És ez igaz is volt: minden alkalommal, amikor ceruzát fogtam a kezembe, anyukám azt mondta, hogy kitűnő a rajzom, legyek építész – csak azért, hogy még véletlenül se váljon belőlem művész.”

Ennek ellenére felvették – és ahogy mondani szokás, semmi sem történik véletlenül: a képzés elvégzésének köszönhetően egy építészirodánál kezdett el dolgozni. Az egyik totálisan átlagos napon, hazafelé menet egy szeméttelep mellett elhaladva talált rá egy Rover autó ülésére. És hihetetlen, de ez volt az a momentum, ami mindent megváltoztatott. Ron hazavitte az ülést, és hirtelen inspirációtól vezérelve megalkotta első saját dizájnját, az ikonikus Rover széket.

“Ha valaki egy héttel a történtek előtt azt mondja, hogy bútorokat fogok tervezni, őrültnek gondolom, de ez az egy darab beszippantott a dizájn világába.”

Ez volt az a nap, ami után többé nem tért vissza az építészirodához, helyette elindult saját tervezői útján. 1981-ben Caroline Thormannal közösen megalapították a One Off dizájn stúdiót, ezt követte 1989-ben a Ron Arad Associates, majd 2008-ban a Ron Arad Architects.

Arad a mai napig számos vezető dizájnvállalat számára tervez bútorokat és háztartási eszközöket – többek között a Vitra, a Kartell, az Alessi és a WMF is a megrendelői között szerepel, építészként pedig olyan vizuálisan is kimagasló épületekkel büszkélkedhet, mint a díjnyertes Design Museum Holon vagy a belgiumi Mediacite épülete. A dizájn és az építészet mellett, e kettő metszéspontjaként is értelmezhető köztéri szobrai és installációi pedig a művészet világába is bevésték a nevét.

Építészeti és dizájnprojektjei mellett 1997 és 2009 között a londoni Royal College of Art professzoraként bútor- és ipari formatervezést tanított: 

„Sosem terveztem, hogy tizenkét éven át tanítani fogok. Úgy tűnik, a tanítás lehetőséget adott arra, hogy próbára tegyem a konvenciókkal szembeni ellenszenvemet. A napirend és szigorú elvek nélküli tanításban hiszek.”

Arad munkásságáért 2011-ben elnyerte a London Design Hét medálját, 2013-ban pedig a Royal Academy of Arts a világ vezető művészeit és építészeit megillető Royal Academician címmel tüntette ki.

Munkáiban a dizájn, az építészet és a művészet határvonalai sokszor elmosódnak: a londoni Canada Square Parkban található, Big Blue névre keresztelt építménye például épp annyira köztéri műalkotás, mint építészeti projekt. A földalatti parkoló és bevásárlóközpont fedeleként szolgáló kerek, kék építmény a pénzügyi negyed közepén fekvő parkban kapcsolja össze a föld alatti és föld feletti világot, tökéletesen illeszkedve a modern irodaházakhoz.

Arad, bár régóta elhagyta Izraelt, folyamatosan vállal megbízásokat szülőhazájában is. A tervek szerint idén fejeződik be az általa tervezett torony, a ToHA (Totseret Haaretz) építése, mely Tel Aviv legmagasabb épülete lesz, de nemrég fedte fel az Izrael nyugati partjánál található, Ha-Emek egészségügyi központ kiegészítéseként épülő rákkezelő központ, a Beit Shulamit terveit is.

Utóbbi pedig nem csak építészeti, hanem társadalmi szempontból is jelentős: a központ ugyanis vallási hovatartozásra való tekintet nélkül zsidó, muszlim, keresztény és drúz közösségekből érkező betegeket is ellát majd – akár izraeli, akár palesztin területről érkeztek. Arad hisz abban, hogy az építészeknek kötelessége jót tenni, és az olyan konfliktusoktól hangos területek, mint amilyen Izrael nyugati partja is, lehetőséget kínálnak az építészek számára, hogy a dizájn mellett a társadalomért is tehessenek valamit.

Ő maga legalábbis minden egyes felkérésnél a szakmai lehetőséget és a morális tényezőket összevetve dönt:

„Vannak helyszínek, ahol nem vállalok el munkát… de vannak olyanok is, ahol nem csak az építészet, hanem egyben a jótevés iránti vágyamat is kielégíthetem, és ez a projekt (a Beit Shulamit) pontosan ilyen.”

Blame the Tools, avagy Arad egyik munkája a Royal Academy nyári kiállításán, 2013-ban

Ron Arad nem véletlenül vált legendává a kortárs építészet, dizájn és művészet területén: az anyagokkal és technológiákkal való kísérletezésben, a forma és a struktúra újraértelmezésében és a folyamatos megújulásban vérprofi, a hozzáállása már csak az extra. De arra mindenképp elég, hogy a pimasz és bunkó jelzőket ma már senki ne aggathassa rá.

 Ez is érdekelhet:

Jerusalem Academy of Art | Vitra | Big Blue | ron arad | nagy sztori