Részben újrahasznosított anyagokból készült a történelmi kikötő modern pavilonja

Az építészek olyan kompakt épületet álmodtak meg, amely a korábbi pavilonokkal szemben sokkal átláthatóbb, funkcionálisabb és látványosabb.

A MoederscheimMoonen Architects által tervezett épületben több funkció találkozik, hiszen egyszerre ad otthont a kikötő látogatóközpontjának és a tengerészeti múzeum műhelyeinek, ahol hegesztők, kovácsok és ácsok dolgoznak a flotta karbantartásán.

Ezek a műhelyek nyilvánosak, a látogatók egyszerűen be- és kisétálhatnak onnan, miközben megfigyelhetik az ott zajló különleges munkát. Ráadásul a pavilon két végében étterem és kávézó is helyet kapott.

A tervezőirodának azonban nem volt könnyű dolga, ugyanis rendkívül szigorú feltételeknek kellett megfelelniük. Az épület csak nyolc méter széles lehetett, akárcsak a régi pavilonok. Éppen ezért a végeredmény egy hosszúkás, a rakparttal párhuzamosan futó épület lett.

A lábazat felett a homlokzat háromszög alakú alumíniumburkolatot kapott, amely megidézi a kikötőben található acélrácsszerkezeteket és darukat. Úgy variálták a burkolatot, hogy azokból háromdimenziós formákat is ki tudjanak alakítani, így dinamikus fény- és árnyékjátékot is kapott az épület.

A háromszögű paneleknek különböző fényes felületeik vannak, amelyek intenzíven, de más-más módon tükröződnek, ha napfény éri őket.

Az új épület a régi pavilonok meglévő alapjait és acélszerkezetének fő elemeit használta fel, így nemcsak a fenntarthatósági követelményeknek tettek eleget, de a történelem egy darabját is megőrizték.

Várhatóan a kikötő megújulása itt nem ér véget, és a pavilon környéke is komolyan átalakul. A fő cél, hogy a 2022-re elkészülő terület sokkal zöldebb legyen, ezzel is fokozva a kikötő fenntarthatóságát.

Rotterdam azonban nem csak új kikötői pavilonjáról híres, hanem kockaházairól is. Összesen harmincnyolc kockából és két szuperkockából áll az épületcsoport, amely sűrű beépítésre ad lehetőséget, miközben a földszinten szellős marad, a tetőtérben pedig elegendő helyet kínál.

(Forrás: Archdaily, fotók: Bart van Hoek)

épület | rotterdam | fenntartható | pavilon | fenntarthatóság | újrahasznosított

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom