Tériszonyosoknak nem ajánlott ez a sétaút, ami a háztetők között nyílt

Harminc méter magasról tekinthetnek a mélybe a legbátrabbak.

Az MVRDV holland építésziroda tavaly év végén mutatta be a koncepcióját, mely sétára invitálja a turistákat és a város lakóit  Rotterdam háztetői között, rávilágítva egyúttal a közterek kiterjesztésének és a városban található, mintegy tizennyolc és fél négyzetkilométernyi lapostetőnek a kiaknázatlan lehetőségeire.

A Tetősétány (Rotterdam Rooftop Walk) a Koopgoot bevásárlóutcától indul, ahonnan lépcsők vezetik fel a látogatókat a tetőteraszokra, ahol civil szervezetek és cégek mutatják be a zöldítéssel, energiatermeléssel és víztárolással kapcsolatos ötleteiket.

Az úton a Marcel Breuer által 1957-ben tervezett De Bijenkorf Áruházkomplexum tetőteraszához érkezünk, ahonnan lépcsőkön lehet visszajutni a talajszintre.

 

Az installáció, mely május 26-tól június 24-ig 10 és 20 óra között járható be, új perspektívát kínál a városról látogatóknak.

 

Akik bírják idegekkel, azok többek között egy harminc méter magasan található hídról is lepillanthatnak a mélybe, amely a The Bijenkorf áruházat és a World Trade Centert köti össze.

A tetők kérdése nemcsak Rotterdamban, hanem Barcelonában is felmerült már, itt pedig néhány jó választ láthatunk arra, hogy mit is lehet kezdeni a kihasználatlan területekkel.

(Forrás: ArchDaily, képek: Ossip/MVRDV/ArchDaily)

háztető | séta | rotterdam | híd | hollandia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom