Elkészült a Ryanair nyári menetrendje, hat útvonal hiányzik belőle

A légitársaság összesen 56 útvonalon kínál járatokat Budapestről, ami hattal kevesebb a tavaly nyári 62 útvonalnál.

A légitársaság változatlanul nyolc Boeing 737-es repülőgépet és hetente félezer járatot üzemeltet a budapesti bázisáról. Az extraprofit-adóra válaszul a téli időszakra leállított nyolc útvonal (Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga és Torino) közül csak Bournemouth tér vissza  a kínálatba, március végétől hetente két járat közlekedik ide. A cég honlapján ugyanakkor a választható úti célok között Bordeaux is szerepel, bár konkrét dátumokat és járatokat erre nem ad ki a foglalási rendszer.

Bár Michael O’Leary, a Ryanair-csoport vezérigazgatója szeptember közepén Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: nincs arra esély, hogy a Ryanair terjeszkedjen Magyarországon, amíg az extraprofit-adó érvényben van, decemberben

a cég mégis új útvonalat jelentett be Belfast és Budapest között. A gépek március 27-től indulnak.

A légitársaság eközben 15 budapesti útvonalán növeli a járatszámot a nyári időszakban, köztük Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába. A szezonális és nyaralóútvonalak közül márciustól Palma (heti 5) és Rimini (heti 3), júniustól Alghero (heti 2), Burgasz (heti 3), Korfu (heti 4), Kréta (heti 3), Míkonosz (heti 2), Préveza-Aktion (heti 2), Rodosz (heti 3), Zadar (heti 3) és Zákinthosz (heti 1) szerepel az idei kínálatban.

Nemrég megírtuk, hogy a Wizz Air új útvonalakat jelentett be Budapestről és Debrecenből.

(Forrás: Airportal, képek: Getty Images)

útvonalak | nyári menetrend | Ryanair

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom