A világ legnagyobb tükre, amin néha autóznak és motoroznak is

Egy 18 Balatonnyi sómező, benne 64 millárd tonna sóval, meg rengeteg lítiummal.

Egy tó felszínén motorozó kisfiúról láttunk szürreális, álomszerű videót. A „tó” valójában a bolíviai Salar de Uyuni, a világ legnagyobb kiterjedésű – és egyben legmagasabban, 3656 méterrel a tengerszint felett fekvő – felszíni sómezeje.

Eső után viszont átváltozik a világ legnagyobb tükrévé, amin lelkesen fotóznak, videóznak a helyiek:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

David Houncheringer (@dadaezm) által megosztott bejegyzés

Mekkora is ez a felszín? Közel 18 Balatonnyi: 10 582 km², Bolívia délnyugati részén, az Andok hegyvonulataiban. Kézenfekvő, hogy sókitermelő és -feldolgozó üzemek működnek a szélén, a filmeseknek pedig az, hogy itt forgatták a Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik egy-egy jelenetét.

Időjárás szempontjából kicsit olyan, mint Magyarország: nappal akár 40°C is lehet (a talaj 60°C), éjszaka viszont simán előfordulhat −10°C is. Helyenként 120 méter vastag só borítja a talajt, összesen mintegy 64 milliárd tonna só halmozódott fel, de ott található a világ egyik legnagyobb lítiumkészlete is. A tükörszerű sómezőről itt olvashatsz még.

Érdemes szétnézni La Pazban is, Bolívia fővárosában, ahol tényleg máshogyan telik az idő, mint a földfelszín közelében.

(Fotó: Unsplash)

Salar de Uyuni | utazás | Bolívia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom