A Sea Palace autentikus kínai ételeivel és lebegő épületével olyan környezetet teremt, amelyért érdemes Amszterdamig utazni.
Amszterdam szívében, a központi pályaudvar közelében található a Sea Palace, mely Európa első úszó étterme. A pagoda stílusban épült, három emeletes étteremben
A Sea Palace 1984-ben épült, akkor a világ legnagyobb kínai éttermeként tartották számon, hiszen egyszerre kilencszáz fő befogadására volt alkalmas. Úgy tudni, az építkezést amszterdami és hongkongi vállalkozók finanszírozták, a projekt pedig nagyjából 4,3 millió eurót emésztett fel.egyszerre hatszázötvenen tudják megkóstolni a kulináris remekeket.
Az étterem egyedi dizájnja hatott az egész városra is.
A vendéglátóhelyen működik egy à la carte részleg és egy koktélokat kínáló bár is, a privát étkezéseket pedig a legfelső emeleten tartják.
A tetőteraszról gyönyörű kilátás nyílik a tengerre és a városra.
Az étteremben két VIP szoba található, amelyek exkluzív étkezési élményt nyújtanak a tíz-száz fős társaságoknak vagy esküvőknek.
A panorámája mellett kiváló fogásai miatt is hihetetlenül népszerű az étterem, a személyzet barátságos, gyors és hatékony. Ugyanakkor a Sea Palace meglehetősen zsúfolt, ezért érdemes előre asztalt foglalni, különösen akkor, ha
az ablakok mellett gyönyörködne Amszterdam szépségében.
Az étterem étlapján autentikus kínai ételek szerepelnek, a dim sum mellett a pekingi kacsa is kihagyhatatlan. A szecsuáni konyha remekei ízekben gazdagok, fő összetevőjük a szecsuáni paprika, a fokhagyma és chili paprika.
A kantoni konyha fogásai főként húsételeket tartalmaznak, itt is központi szerepet kap a fokhagyma, az olaj és a fűszernövények.
(Forrás: The Travel, fotók: Sea Palace hivatalos Facebook oldala)
kínai konyha | amsterdam | hollandia | kínai étel | étterem | sea palace
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!