Ez a pazar hongkongi étterem lényegében egy brit teaházba oltott kínai kantin

Az új dim-sum éttermet akár kultúrákat egyesítő úttörőként is aposztrofálhatjuk: egyszerre hozza a kortárs és a retrohangulatot.

Az éttermet a sanghaji és hongkongi irodával bíró Linehouse tervezőiroda álmodta meg. Maga a hely John Anthonyról kapta a nevét – róla annyit érdemes tudni, hogy ő volt az első kínai születésű ember, aki brit állampolgárságot kapott még 1805-ben.

Anthony a Kelet-Indiai Társaságnak dolgozott Londonban, ahol koszttal és kvártéllyal fogadta a városba érkező kínai tengerészeket. Az étterem enteriőrje az ő életútjára reflektál, felidézve a keleti, a nyugati, valamint a gyarmatosítás korának építészeti stílusait, és felhasználva az útjába került anyagokat a kézzel készült üveges csempéktől kezdve a terrakottán át a kézi szövésű kosarakig.

Egy eléggé figyelemfelkeltő, fehér árnyalatokkal megfestett lépcsősoron juthatnak le a vendégek az étterembe, ahol az ívelt mennyezetű főétkező immáron a londoni raktárak hangulatvilágát idézi, miközben a Kínából érkezett terrakotta padló a hatalmas ország vidéki jellemzőit hozza.

A kínai és a gyarmatosítás korabeli építészet fúziója leginkább a bárban csíphető el, ott az üvegvitrin, az egyedi tervezésű fonott bútorok és az aranyban, valamint bordóban pompázó szövetek tanúskodnak erről. Hogy még egy csavar legyen a dologban, kevés indusztriális hatás is felfedezhető a helyen, köszönhetően az ipari raktártetőre emlékeztető, ívelt mennyezetről lelógatott lámpáknak.

Az étterem privát része hátul található, ott bensőségesebb hangulatban étkezhetnek a vendégek, miközben figyelhetik a sürgés-forgást a konyhában.

Színorgiában biztosan nem szenved hiányt a látogató, gondoljunk csak a kék és zöld csempével burkolt padlóra vagy a türkiz árnyalatú függönyre.

A hangulatfokozásért egy helyi művész jóvoltából a 18. századi brit–kínai kereskedelem történetét elmesélő illusztrációk felelnek. Apropó történelem: a mosdóajtókon található kör alakú ablakok a Kelet-Indiai Társaság hajóira utalnak.

A John Anthony egyébként a trendeknek megfelelően rendkívüli figyelmet fordít a fenntarthatóságra: az ételek és az italok egy része mellett az étlap és az alátétek is újrahasznosított anyagok felhasználásával készültek.

Ez is érdekelhet:

Hongkongnak ezt a szegletét szívesen Budapestre teleportálnánk

Hongkong legjobb fodrászatában nemcsak hajkölteményt varázsolnak a vendég fejére, hanem sok minden mással is kényeztetik.

(Fotók: Dezeen)

kínai | színes | john anthony | ázsiai | hongkong

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom