Egyre gyorsabban sétálunk a városokban, és kevesebbet barátkozunk – állapította meg három amerikai nagyváros adatai alapján egy friss tanulmány, amely a jelenség okait is vizsgálta. Vajon a technológia a hibás vagy maga a köztér?
„A városi utcák sétálásra, nézelődésre valók vagy csak utak, ahol a lehető leggyorsabban át kell haladni? Az amerikaiak szemében egyre inkább az utóbbiak” – foglalt össze egy érdekes kérdést a Bloomberg CityLab, amely szerint
megdöbbentő következtetéssel zárult a Nemzeti Gazdaságkutató Iroda tanulmánya a városi sétáról.
A kutatók régi videofelvételeket hasonlítottak össze AI technikák segítségével, hogy megnézzék, miként viselkedtek a gyalogosok 1980-ban és 2010-ben Boston, New York City és Philadelphia utcáin. Nyugtalanító következtetést vontak le: az amerikai járókelők gyorsabban sétáltak és kevesebbet csevegtek, mint korábban. „Kevesebb lett a civil társadalom alapját képező, a városok gazdaságát erősítő informális találkozás” – állapítja meg a kutatás.
A tanulmányt nyolc, különböző hátterű kutatócsoport végezte, köztük Ed Glaeser harvardi közgazdász, Keith Hampton, a Michigani Állami Egyetem kommunikációs professzora és Carlo Ratti, az MIT urbanistája. A vezető szerző Arianna Salazar-Miranda, a Yale professzora volt, akit William H. Whyte újságíró és „városmegfigyelő” munkája inspirált. Whyte 1980-as könyve (The Social Life of Small Urban Spaces – A kis városi terek társadalmi élete) a várostervezés klasszikusává vált.
Atomizáltabb, rohanóbb
Salazar-Miranda vonzónak találta Whyte vizuális megközelítését, amivel kitapinthatóvá tette az egyszerű, tipizálható viselkedéseket, míg ő maga új eszközökkel és adattudományi módszerekkel igyekezett ugyanezt szisztematikusabban elvégezni. Az eredeti filmeken lévő emberek mozgását „számítógépes látással” adatosították, majd ugyanezt az eljárást megismételték 2008 és 2010 között készült felvételekkel. Szerettek volna frissebb videót is készíteni, de adatvédelmi okokból nem tudtak. Így is kaptak egy 30 évet átfogó perspektívát, és
mind a négy helyen azt találták, hogy gyorsabban mennek a gyalogosok, mint 1980-ban, átlagosan 15 százalékkal. A közterületeken eltöltött idő nagyjából a felére csökkent, és kevesebben alkottak csoportokat.
Általában véve a sétálók „atomizáltabbnak és rohanóbbnak” tűntek 2010-ben, mint egy generációval korábban.
Salazar-Miranda szerint a videoelemzés önmagában nem magyarázza meg a gyalogosok viselkedésének megváltozását, de több lehetséges tényezőt is lát. Az átlagjövedelem mind a négy környéken nőtt, így az ott élők és dolgozók ideje drágább lett, ami eltántoríthatja őket a kötetlen beszélgetésektől vagy sétáktól. A kevesebb interakciót a fokozódó magányosság magyarázhatja.
Ezen kívül 2010-ben már az amerikai felnőttek 80 százalékának volt mobilja, ami eltéríthette őket a személyes találkozásoktól. Salazar-Miranda ugyanakkor nem zárja ki azt sem, hogy akik mégis találkoztak, szívesebben ültek be egy klimatizált kávézóba, amelyekből 2010 körül már elég sok működött.
Figyelmeztető jel
Nem tudhatjuk biztosan az okokat, de ez az eltolódás vészjelzéssel ér fel a városi élet jövőjéért aggódók számára, mondják a kutatók, egy másik klasszikus városkutatóra, Jane Jacobs-ra hivatkozva, aki szerint a városok különleges képessége összehozni az embereket, ami véletlenszerű, személyes találkozásokat igényel – és mondhatni, ez a városépítés lényege.
„A város legfontosabb szervei az utcák és járdáik, a város fő nyilvános helyei”
– írja Jacobs a könyvében (A nagy amerikai városok halála és élete – The Death and Life of Great American Cities). Alain Bertaud urbanista nemrég megjegyezte, hogy mindez akkor is igaz, ha „ezek az emberek nem mindig szeretik egymást”.
Egy szó mint száz, nem jó hír, ha a járdákat nyilvános terek helyett gyalogos autósztrádáknak tekintjük.
Még a jobbik eset, ha a találkozások színhelye áttevődik a kávézókba, csakhogy Salazar-Miranda szerint ilyenkor, a saját privát terünkben inkább a hozzánk nagyon hasonlókkal vagyunk hajlamosak találkozni, és ritkábban futunk össze számunkra ismeretlen készségekkel és tapasztalatokkal rendelkezőkkel, akik szélesíthetik a horizontunkat.
Az ellenszert a gyalogosok számára is hívogató, sok zölddel, árnyékkal és ülőhellyel ellátott utcai terek jelenthetik. (Whyte fanyar megjegyzése: „Az emberek általában oda ülnek, ahol van hely.”)
Segít az autóforgalom lassítása-csökkentése is, Salazar-Miranda és a munkatársai egy korábbi kutatásban Twitter felhasználói adatokat elemezve megállapították, hogy Párizs ilyen zónái szélesebb körből vonzottak látogatókat. Ezt azonban cáfolja a bostoni Downtown Crossing esete, ami 1978 óta autómentes, mégis kevesebb lett a társadalmi interakció 1980 és 2010 között. Salazar-Miranda megjegyezte: a térről sok padot eltávolítottak, így már kevésbé vonzó ott időzni.
A város továbbra is számtalan lehetőséget kínál a forgalmas helyeken járóknak – de ahhoz, hogy ebből szülessen is valami, időről időre meg kell állniuk.
(Forrás: Bloomberg City Lab, fotók: Unsplash)
kutatás | séta | város | várostervezés | életmód | életstílus
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!