Félelmetes ez a kínai hotel, de vajon milyen a kilátás?

Egy szakadékba, 88 méteres mélységbe ásták be az InterContinental Shanghai Wonderland hotelt, ahol a kilátás miatt sem kell aggódni.

Sok kedvenc hotelünk van a norvég energiapozitívtól a thaiföldi tavon ringatózóig, de mostantól ez a kínai építményt is köztük lesz, ugyanis egy egykori kőfejtő szikláiba vájták bele.

A 19 emeletéből három kivételével mind a talajszint alatt található, viszont minden szobának van erkélye, ahonnan a szemben lévő vízesésekre látni.

A két legalsó szint pedig nemhogy a talaj, de egyenesen a víz szintje alá került, így az ott lakók a tó halait láthatják az ablakból.

Szóval a 380-400 ágyas hotel minden szobája tartogat valamilyen különlegességet, de a közösségi helyiségeket is extrán rendezték be. Nem csoda, hogy legolcsóbb lakosztály 320 dollár egy éjszakára.

Külön tereket szenteltek az extrémsportoknak, lehet sziklát mászni, bungee jumpingolni, a víz alatti szinteken pedig vízi sportokat űzni.

Az építkezés tíz évig tartott, nem utolsósorban azért, mert féltávnál egy megáradt folyó félig feltöltötte a bányaaknát. Elvileg ez nem ismétlődhet meg, miután szivattyúkkal szabályozzák a vízszintet, és építettek egy töltést is.

A hotel Sanghaj központjától ötven kilométerre nyugatra található, a felépítése (vagy inkább le?) mintegy 550 millió dollárba került.

Ez is érdekelhet:

Korábbi cukormalomból alakították át ezt a pazar butikhotelt

Ez a vaskos történelmű épületben berendezett dél-kínai hotel egyszerre kifinomult, egyszerű és modern.

(Fotók: Ihg.com)

dizájnhotel | design | dizájn | kína | hotel

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom