A nyaralás kevesebbe került.
Az idei szezonban naponta és személyenként átlagosan 870 forint körül alakul a síbiztosítás díja, ami mintegy 3 százalékkal haladja meg az előző szezon 845 forintos átlagát – közölte az Insura.hu az aktuális utasbiztosítási módozatok és az eddigi, előzetesen megkötött szerződések adatai alapján hétfőn.
A biztosításközvetítő portál oldalain a nyaralási szezonban 710 forint volt az utasbiztosítások napi átlagdíja, a téli sportokra kalkulált 870 forint ezt 23 százalékkal haladja meg.
A díjtöbblet oka a síeléshez kapcsolódó olyan pótlólagos szolgáltatások, mint a helikopteres mentés, ami már szinte kivétel nélkül része minden síbiztosításnak. Szintén része már egy átlagos konstrukciónak is a felszerelésre vonatkozó kártalanítás.
Emellett évről évre egyre többen választják az olyan prémium termékeket is a síelők, mint az utazás teljes vagy részbeni meghiúsulása miatt igénybe nem vett szállás, síbérlet vagy egyéb program díjának megtérítése.
Kozma Gábor vezérigazgató a közleményben kiemelte: piaci becslések szerint az utazni készülők közel kétharmada köt utasbiztosítást külföldi útja előtt, a síbiztosítás esetén pedig ez az arány közel 80 százalék.
Mindez nem véletlen, mivel egy átlagos városnéző úthoz képest jóval nagyobb kockázattal és sokkal jelentősebb kiadással nézhet szembe, aki kihagyja ezt a védelmet.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) minden esetben csak kiegészíteni képes az utasbiztosítást, a hiányosságai főként a sípályákon mutatkoznak meg. Itt ugyanis a betegszállítás (amelyre az EEK semmilyen fedezetet nem ad) a terep sajátosságai miatt gyakran csak helikopterrel oldható meg, melynek költségei több millió forintot tesznek ki.
További gondot okozhat az is, hogy számos síközpontból olyan magánegészségügyi intézménybe kerülhet a sürgős ellátást igénylő sérült, amely az EEK-t nem fogadja el.
Közölték: az úti cél alapján tavalyhoz hasonlóan idén is Ausztria lehet a legnépszerűbb, az előző szezonban a síbiztosítások 63 százalékát kötötték erre a célpontra. További 10 százalék szlovákiai síterepre utazott.
A fennmaradó 27 százalék zömmel a francia, olasz, lengyel és szlovén hegyeket vette célba. A síelés intenzív sport, jellemzően a fiatalabb korosztály köt síbiztosítást: a biztosított utasok 80 százaléka 45 év alatti.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
összeg | átlagos | biztosítás | síelés | utazás | tél
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Jóga a tetőn, jegesfürdő a hegyekben: a Roadster és a GoBeyond megmutatja, hogyan kellene kinéznie egy modern nyaralásnak
A 4 betű, amit soha nem akarsz látni a beszállókártyádon
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

