Ha beüt a megszokottak szerint szürke, mélabús január, akkor az egyik legjobb dolog, amit tehetünk, ha jól itthon hagyjuk. Egészen Ausztria legdélebbi tartományáig mentünk, hogy eltöltsünk ott pár korcsolyázós és síelős napot – Karintiában a magyarok körében talán kevésbé ismert Weissensee, valamint a napsütésben lubickoló Nassfeld volt a két fő vendéglátónk.
Nemhogy Magyarországon, Európában sem igazán lehet telente átélni azt, amit a Weissensee-nél. Ausztria legmagasabban fekvő és legtisztább vizű tava a hideg becsekkolásával a kontinens legnagyobb és legegyenletesebben befagyott jégfelületévé változik és abban a pillanatban megtelik élettel – egy bizonyos etapban aztán fél Hollandiával.
Az itteni haraphatóan friss alpesi levegő, a meditatív csend, a felhők háta mögül előbújó napsugarak, a még kellemesnek eladható vacogós idő és a messzi távolban feltűnő havas hegycsúcsok együttes kulisszái pedig tizedmásodpercek alatt feledtetik el a januári melankóliát.
Megelevenedő klasszikusok
Maga a tó 6 és fél hektárnyit foglal el Karintiából és egyenesen kontinens legnagyobb természetes jégpályájának számít. Egy teljes kör korival nagyjából 25 kilométert jelent a hivatásos jégmester jóvoltából parádésan karbantartott felületén.
Az évtizedek óta szolgálatban lévő szakember annak idején egy itt forgatott James Bond-filmhez is hozzájárult a tudásával, konkrétan vezette a jégen a szuperkém járgányát. Minket ugyan nem vitt el egy körre a jégautójával (Aston Martin helyett egy kissé viseltes Ford Fiestával), cserébe megidézte a Jégvarázs nyitójelenetét és legnagyobb ámulatunkra kivágott egy hatalmas tömböt a jégből.
A nyáron is kedvelt Weissensee december közepétől március elejéig hatalmas befagyott játszótérként funkcionál alkalmanként nyolc eurós (kb. 3300 forintos) belépőért. Népszerűségéhez még annyit, hogy karácsony környéki napokon egyszerre akár négy-öt ezren szoktak korcsolyázni rajta. Kiváltképp a gyorskorcsolya-nemzetként számon tartott Hollandia (nem túlzás, nagyjából minden második holland korizik!) sportos népe imádja, minden év januárjának derekán valósággal ellepik a hétszáz fős települést és két hétig mást sem csinálnak, mint nappal a jégen köröznek (a legfanatikusabbak még sötétedés után is fejlámpával), éjszakánként meg buliznak. Aki tehát elkerülné a németalföldi inváziót, az semmiképp sem az Alternative Dutch 11 Cities Tour idejére vegye ki az évnyitó szabiját.
Lelki feltöltődés némi adrenalinlökettel
Van egy aranyos, kiszámítható, igazi feelgood-hangulatú film Mystery, Alaska címmel (nálunk Majd, ha fagy!-ként fut), amiben egy alaszkai kisváros lelkes helyiekből álló amatőr hokicsapata a vérprofi New York Rangersszel vív bemutató meccset a fehérben sziporkázó tekintélyes hegyek által védett idilli környezetben, egy befagyott tavon.
Ennek a filmnek a jelenetei ugrottak be, miután az óriási területen nyújtózkodó Weissensee úgy 25 centi vastag jegére léptem egy modern időkhöz illő gyorskorcsolyával a lábamon. Persze bekúsztak a gyerekkori emlékek is, amikor életemben először húztam fel egy három számmal nagyobb hokikorcsolyát, bár jó harminc évvel ezelőtt az alaszkai és ausztriai hegyek helyett csak a csöppnyi tó körül lengedező szabolcsi nádas biztosította a bájos hátteret.
Azóta hasítottam párszor műjégen Budapesten is, de igazi tó igazi jegéhez nem volt szerencsém.
Teljesen más élmény ilyen felületen suhanni, például minimális energiabefektetéssel már métereket lehet haladni előre.
A klasszikus változattól eltérően a gyorskorinál merev rögzítés hiányában szabadon lélegzik a boka, vagyis kicsit másképp kell vele korcsolyázni. A mozdulatok sem teljesen az évtizedek óta berögzötteket idézik, szóval az első méterek bizonytalanul teltek. Igyekeztem lekövetni a szakavatott guide-unk által prezentált hivatalos mozgásformát, de egy idő után elengedtem és a kezdeti bátortalan lépések helyett az általam biztonságosnak – ugyanakkor kevésbé szabályosnak – tűnő ösztönös mozdulatokkal próbáltam elérni a nagyjából 15 km/órás sebességet.
Így mentünk egy négy kilométeres kört, miközben párszor megálltunk pihenni. Olyankor megfigyeltem, kik köröznek a tavon és az ereje teljében lévő profitól kezdve a fakutyához hasonló szerkezettel gyereket húzó/toló családapán át a velocipéddel (?!) guruló hipszter figuráig elég változatos volt a menü. Viszont ebben a másfél órában a korcsolyázás ritmikus hangjai, a hideg szél érintése az arcomon és a hegyek megnyugtató jelenléte együttesen olyan harmóniát teremtett, amit tényleg csak kevés helyen lehet megélni a világban.
Weissensee élménypakkja nem ürül ki ennyiben. Ki lehet próbálni – akár „idegenekkel” összeállva – a curlinghez hasonló, de annál egyszerűbben elsajátítható és rendkívül szórakoztató jégtekét, aztán ott a jégkorong, a lékhalászat, a legmerészebbeknek meg a jég alatti búvárkodás. Azért unikális Karintia ezen tájéka, mert itt egy csomagban megkaphatjuk a hegyek-korcsolyázás-síelés kombót. Igaz, utóbbi inkább a sífutásra koncentrálódik, de egy kisebb sípályán azért lehet csúszni is, megfelelő hómennyiség esetén pedig felpattanhatunk lovasszánra, vagy egy csúcsmodern moon bike-ra.
Tóról (olasz) hóra
Az Alpok déli oldalán elhelyezkedő Nassfeldet aligha kell bemutatni az ausztriai csúszásokon edződötteknek, hiszen az itáliai határhoz közeli síterep az ország legismertebbjei közé tartozik. Van egy másik „leg”-je még: a napsütéses órák számában számít verhetetlennek.
Hogy ez mennyire így van, azt rögtön bebizonyította, amikor egy ködösen és borúsan induló hétköznap reggelen ködös és borús időben szálltunk be a csúcsra juttató gondolák egyikébe,
és mire a húsz percig tartó felvonózás végére értünk, már éltető napsugarak üdvözöltek a tejfehér felhők fölött nagyjából kétezer méter magasban.
A Weissensee-től jó harminc percnyi utazásra lévő Nassfeld napfürdős síterepe a hóbiztosságáról ismert és megadja azt a luxust, hogy nem muszáj ugyanazon a pályán kétszer lesiklani, mert akár úgy is eltelhet el egy nap, hogy minden egyes alkalommal másik pályát próbálunk ki.
Összesen 110 kilométernyi sípálya, 30 hegyi felvonó és lift, 30 kilométernyi kék, 70 kilométernyi piros és 10 kilométernyi fekete jelölésű pálya alkotja a szortimentet és egy olyan meglepő átcsúszási lehetőség, ami számomra csak a csattanókor derült ki,
ugyanis az egyik pályaszakasz derekán a guide-unk a semmiből bemondta, hogy amúgy már Olaszországban síelünk!
Vannak még pluszimpulzusokat adó freeride- és fun arénák, egy kortárs síterep pedig ma már nem létezhet ülésfűtéses felvonó (nem mindegyik ilyen persze), ingyenes wifi, hullámpálya, erdőben kanyargó élménypálya, odafenti síszerviz, vagy sebességmérős szakasz nélkül sem. Utóbbi nagyon izgalmas, mert egy az egyben az óriás műlesikló versenyeket idézi: úgy kell beállni a „rajthoz”, mint ahogyan a versenyeken szokás, hogy aztán a kis dombtetőn a kapuból kirobbanva kihozzuk magunkból a maximumot. Csapatunkban akadt olyan, akit 73 km/óránál villantottak le a vakuk, míg a helyi kísérőnk sebessége meghaladta a nyolcvanat…
Ki kell emelni a hüttéket (van belőlük 26), egyrészt, mert némelyikhez napozóterasz tartozik, máshol meg spontán bulikat tartanak, de a közös bennük az egész idei ausztriai síszezonra érvényes gasztronómiai szintlépés.
Nagyon rámentek az osztrákok a minőségi hüttekonyhára, így éttermi színvonalon kóstolhatjuk két csúszás között akár az egyes régiókra jellemző különlegességeket is. Bátran kalandozhatunk hát az étlapon, nem muszáj a megszokott – egyébként remek – Frittatensuppe, Wiener Schnitzel, Germknödel hütteszenthármast kikérni (a császármorzsát almaszósszal azért mindenképp!)
Félig hazai környezetben
A szállodaválaszték érthetően elég komoly errefelé. Mi gyakorlatilag a Weissensee partján pihentük ki a jég és a lejtő fáradalmait a négycsillagos Hotel & Chalets Regitnigben. Nevéből sejthetően nem csupán klasszikus szállodaként működik, hanem önálló luxus faházai is vannak. Összesen 30 szobával rendelkezik, melyek közül a második emeleten lévők teraszairól maga tó adja a háttérvásznat, a lentebbieknek „csak” a hegyek jutnak.
Csendes, kutyabarát hely, rengeteg extra szolgáltatással az edzőteremtől kezdve a téli sportok reggeli/esti kiegészítőjeként nélkülözhetetlen masszázs, szauna, wellness triójáig, míg az extremitást keresők csobbanhatnak a szabadtéri jégfürdőben. Az osztrák konyhára épülő, számos környékbeli jellegzetességet megmutató hotelétterem gasztrokínálata abszolút kiemelendő, és nem csak azért, mert kedves magyar tagjai is vannak a személyzetnek. A reggeli mindig bőséges, friss, és változatos, több tétel helyi termelőktől érkezik, a vacsora néhány fogásánál, legfőképp a pörköltjellegű ételeknél pedig érezhető, hogy magyar szeretettel és hozzáértéssel került a tányérra.
A cikk az Österreich Werbung támogatásával készült.
hegyek | ételek | hütte | gasztronómia | hó | síelés
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!