Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Egy hiteles vezetői tanácsadó nemcsak figyelemre méltó szakmai háttérrel, hanem komoly vezetői és élettapasztalattal is rendelkezik. Sulciová Silviánál mindkettő megvan, de a személyisége is kiemeli az átlagból: elegáns, finom megjelenése empatikus, nyitott karaktert takar, ugyanakkor tud határozott is lenni, és őszintén szembenézni egy-egy élethelyzettel. Silviával a Hotel Kimpton Bem kávézójában beszélgettünk karrierről, motivációról, változásról, életről.

Sulciová Silvia személyes vezetői tanácsadóként, executive coachként és üzleti edzőként cégvezetőket, felső vezetőket, vállalkozókat támogat üzleti és vezetői kihívásaik, dilemmáik megoldásában, vezetői készségeik fejlesztésében. Huszonhárom év bankpiaci és olajipari felső vezetői lét után a nemzetközi karriert hátrahagyva döntött úgy, hogy a saját cégében valósítja meg évek óta erősödő vágyát, hogy visszaadjon abból, amit kapott.

Ma már minden munkakörben fejlődni kell. De a hierarchia csúcsán lévő cégvezetőt, felső vezetőt mi motiválja változásra?

A vezetői stílus olyan, mint az eső: beszivárog mindenhová. A víz pedig erő, amely éltet vagy rombol. Minden vezető maga dönti el, melyiket akarja képviselni. Exponenciálisan változó világban élünk, komplex és instabil minden körülöttünk. A turbulenciák és a rapid fejlődés folyamatos alkalmazkodásra, újításokra, fejlődésre kényszerítik a vállalatokat. Ez hatásos, hiteles es innovatív vezetők irányítása nélkül kivitelezhetetlen. A régi módszereket, megoldásokat ugyanis a világ fölülírja, a változó környezetben nem lehet már statikus módon irányítani.

Egy tudatos vezető pedig látja, hogy ami eddig működött, nem viszi tovább, ezért ha sikeres akar továbbra is maradni, folyamatosan és önreflexíven fejleszti magát, új készségeket sajátít el, és ha kell, a szemléletmódján is változtat. Kennedyvel értek egyet: „vezetés és a tanulás nélkülözhetetlenek egymás számára”.

Egy új perspektíva befogadásához egy vezetőnek bizony tükörbe kell néznie, hogy levetkőzze saját torzításait – egy külső, objektív tükörbe, amely visszatükrözi, elgondolkodtatja, kimozdítja, és amelyben megbízhat.

Hogyan fogadja a külső meglátásokat egy felső vezető, akinek kevesen mernek nemet mondani? Ki támogathatja őt hitelesen?

A ranglétra csúcsán elfogynak az őszinte visszajelzések a vezetői magány létező jelenség. Jó döntéseket csak érdemi, célirányos viták mentén, sok szempontot figyelembe véve lehet meghozni. Ezenkívül vannak olyan érzékeny témák, egyéni dilemmák, amelyeket egy vezető nem vihet be a céges struktúrába. Ezekben a helyzetekben a legjobb megoldás egy személyes vezetői tanácsadó, leadership sparring partner (szellemi edző), akivel együtt tud gondolkodni, szabadon, tabuk nélkül beszélgetni, inspirálódni.

Te nemcsak vezetői tanácsadó vagy, hanem executive coach is. Mi a különbség?

A vezetői tanácsadó egy olyan külső támogató, aki irányított vállalati struktúrákban, épített szervezeteket, maga is ismeri a vezetői létet, ezért jól tud kérdezni, és saját példák, történetek erejével, valós tapasztalatok alapján támogat másokat. Nem mondja meg, mit tegyen az ügyfél, de az inspirálódik és kedvére válogathat a tanácsadótól kapott munícióból is. A coaching egy módszertan, eszközök, technikák gyűjteménye, amely esetemben kiegészíti közel harminc év felhalmozott tudását, tanulságait. A nyolc év intenzív pszichológia tanulás szintén nagyon jól jön, így lett egy nagyon komplex üzleti-vezetői étlapom, amelynek gazdag ízvilágában az ügyfeleim rátalálnak a személyes igényeiknek megfelelő zamatokra.

Huszonhárom évig, négy országban irányítottál felső vezetőként nemzetközi nagyvállalatoknál, dolgoztál kkv-ban is, férfiak dominálta szektorokban. Mi kell ahhoz, hogy nőként ide eljusson valaki?

Huszonnégy évesen kerültem egy bankban a vállalati ügyfelekért felelős igazgatói pozícióba. Beszéltem öt nyelven, naivan bátor voltam, nem féltem, hogy nagy lesz rám a kabát. Körülöttem csupa negyven-ötvenes férfi volt, én meg irányítottam őket. Valószínűleg fel sem fogtam a súlyát akkor ennek, vitt a karriervágyam, a lendületem, a bátorságom.

Agilis voltam, nem ismertem lehetetlent. Ha nem működött az A módon, elővettem egy másik betűt az ábécéből.

Ez annyira betalált egy francia csúcsvezetőnél, hogy a felkérésének köszönhetően lehetőségem volt egy évig Párizsban irányítani egy csapatot. Amikor hazajöttem, levadászott az OTP Bank szlovákiai leányvállalata. A bank önkormányzati piacra lépését, valamint az új termékeinek a bevezetését irányítottam, hamarosan pedig már az egész corporate területet, az országszerte jelen lévő üzletközpontokat is. Rendkívül fiatal voltam, nagy teherbírású, és kész voltam sokat tanulni, áldozatokat hozni a munka oltárán.

Szerinted miért mertek Rád bízni ekkora felelősséget? Akárhogy is nézzük, nagyon fiatal voltál.

Már egyetem alatt a nappali tagozat mellett 20 évesen is dolgoztam. Mások buliztak a kollégiumban esténként, én reggel ötkor keltem, éjfélre értem haza. Nagyon kemény időszak volt, szinte csak tanulás és munka volt az életem, nem tudom, végig tudnám-e újra csinálni. Ám mire végeztem az egyetemen, rengeteg valós, gyakorlati ismeretem és tapasztalatom lett, és ez akkoriban nem volt szokványos ebben az életkorban. Így komoly versenyelőnnyel indultam 23 évesen, s nem utolsósorban folyékonyan beszéltem öt nyelven.

Szorgalmas voltam, agilis. Hangot adtam a véleményemnek, ha valamit másként gondoltam, akkor is, ha ez nem feltétlenül tetszett a „mindig is így csináltuk” típusú kollégáknak és vezetőknek. Kockázatot vállaltam azzal, hogy beleálltam helyzetekbe, de bejött. Azt gondolom, komoly szerepet játszottak ebben azok a külföldi bankpiaci vezetők, akik elhitték rólam, hogy képes vagyok változásokat behozni a szervezetbe. A támogató, bátor vezetők, a bizalmuk nagyon fontos tényező volt, úgy vélem.

Valójában egész életemben a kereteket feszegettem, már gyerekként is, de a különböző pozícióimban is felforgattam, átkereteztem, megújítottam, fejlesztettem. Mertem különbözni, kilógni a sorból és vállalni a véleményemet.

A főnökeim tudták, hogy számíthatnak rám, mert azt is elmondom, ha más a véleményem, mint a többségnek vagy éppen nekik.

Miért hagytad ott tizenegy év után a bankszektort, és mi következett utána?

Elszólított az élet: anyukám komoly betegsége miatt szálltam ki. Jelentőségét vesztette a munka, bank helyett a kórházba jártam be hónapokig. Aztán megtalált egy érdekes ajánlat az olajiparból, amiből másfél évtized lett. Ez a tizenöt év sok mindenről szólt. Négy évig a Slovnaft CEO tanácsadó csapatát vezettem.

Majd – immár Budapesten 11 évig – holding-szinten 30+ országra kiterjedően az átvilágításmenedzsmentet irányítottam, ahol kulcsfontosságú területek – kitermelés, gyártás, logisztika, kereskedelem, karbantartás – hatékonyabb, kockázatmentesebb és gazdaságosabb működésén dolgoztunk. Ezenkívül feleltem a cégcsoport szervezeti felépítéséért, döntéshozatali mechanizmusaiért és kétszáz leányvállalat irányítási modelljeinek a kidolgozásáért, valamint a jogi terület compliance részéért és az etikáért.

Kivételesen izgalmas és kreatív pozícióim voltak másfél évtizedig. Egyrészt azt csinálhattam, amiben jó vagyok – átlátok rendszereket, összefüggéseket, megtalálom a töréseket, gócpontokat és újraterveztetek. A folyamatos megújításban hiszek, ha egy cég nem követni, hanem diktálni akarja a piaci trendeket, ez elengedhetetlen attitűd. Egyben nagyon motiváló is volt egy ekkora cégcsoportot hatékonyabbá, agilisebbé formálni - sok száz terület, 30 ország, 200 cég, 30 000 ember szédítő méret. Másrészt, nem jogászként évekig vittem magas kockázatú jogi területeket, ez hatalmas felelősség volt, messze komfortzónán kívül. Akárcsak felépíteni és olykor redesignolni, hogyan mozgatunk 200 leányvállalatot és döntéseket úgy, hogy meglegyen a megfelelő kontroll, de szabadság és mozgástér is egyidejűleg. Mindemelett folyamatosan nőttünk, új területekre, piacokra léptünk, egy pillanatra sem lehetett leállni, tanulni kellett nap mint nap.

Lao-ce mondja:

„az állandóságtól félj, ne a változástól”.

Nos, én sok mindent szeretek, kivéve az állandóságot. A változás mozgat engem, én pedig előidézem a változásokat.

Ami pedig a vezetői szívemet töltötte meg - nagyon okos, rátermett, kivételesen agilis vezetőket irányíthattam, fantasztikus csapatokat vittünk együtt. Rengeteg tehetséges ember, sok-sok vezető karrierjét tudtam előre lendíteni. A bizalomból, amit én kaptam, továbbadni, fejleszteni, támogatni és örülni a sikerüknek – ez vezetett, ennél többet vezetőként az emberi oldalon nem tudok elképzelni.

Hogyan jutottál el oda, hogy nemcsak a saját érvényesüléseddel, hanem mások sikerével is szeretnél foglalkozni?

Mintegy tíz éve elkezdtem pszichológiával foglalkozni a saját önismereti utam kapcsán, illetve a beteg gyerekek támogatása során átélt tragédiák feldolgozása is ide vezetett. Meg kellett tanulnom nem belehalni, hogy nem lehet minden gyermeket meggyógyítani. Könyvek és előadások százai vannak mögöttem, hét évig jártam terápiába, közben pedig elkötelezetten tanultam. Az elmúlt években egyre inkább tudatosult bennem, hogy a tisztán gazdasági folyamatoknál már jobban érdekelnek az emberek. Elkezdtek megtalálni vezetők, tulajdonosok, így a munkám mellett ez lett a „szerelem projektem”.

Rengeteget adott mások sikere, ahogy a hatásomra képesek lettek meglépni valamit, változtatni, máshogyan irányítani vagy élni. Adni – ez lett a lételemem, elvégre ahogy Churchill mondta: „Abból élünk, amit kapunk, de az éltet, amit adunk."

Végül egy nap azt mondtam magamnak: nem lehet, hogy másokat kimozgatok a komfortzónájukból, a saját falaimat viszont nem vagyok képes áttörni. Elővettem hát az ábécéből a B betűs „bátorság” szót, hogy megvalósítsam az álmomat saját boutique consulting céget alapítva. 

Kik keresnek meg, milyen szektorokból, milyen háttérrel? Számít, hogy nő vagy?

Ügyfeleim különböző ágazatokból jönnek, többnyire üzletemberek, cégtulajdonosok, felső és középvezetők, nagy ügyvédi irodákat vezető jogászok. De magánklinika-tulajdonos, sportmenedzser, producer, kulturális intézmény vezetője  is van köztük. Most is jól jönnek az idegen nyelvek, külföldi ügyfeleim a sajátjukon szeretnek dolgozni, és ami nagyon megtisztelő, hogy már külföldről is járnak hozzám Budapestre. 

Ha a magyarországi hivatalos statisztikát nézzük, a vezetői pozíciók kb. 80%-t töltik be férfiak, a vezérigazgatói pozíciókból pedig 94%-t. Fele annyi társas vállalkozás van női, mint férfi tulajdonban. A saját statisztikámban pedig valamivel több, mint a fele férfi, de azért nem 80-90%.

A nőknél, akik hozzám fordulnak, érzem, hogy fontos, hogy nővel beszélgethetnek, sejteni vélik, hogy sok mindenen átmentem magam is, amivel küzdenek. A férfiaknál pedig bizalmat lt ki, hogy férfias ágazatokban voltam felső vezető 23 évig. Azt gondolom, alapvetően az számít, amit az elmúlt csaknem 30 évben több országban és ágazatban, sok tíz országra kiterjedően letettem az asztalra.

A nőket tudatosságra is tanítom, hogy felvállalják az eredményeiket, merjenek látszani. Így nekem példával kell elöljárnom, nem félni kimondani, hogy széleskörű tudás, tapasztalat van a zsebemben, gyorsan és jól átlátok dolgokat. Éleslátó üzleti és emberi vonatkozású kérdéseim, meglátásaim, tanácsaim betalálnak, az AHA élményeket megoldások követik. Ide kell eljutnunk együtt – ügyfél és én kéz a kézben. Egy első beszélgetés mindent eldönt, nagyon gyorsan rájön a másik fél - akik okos, sokat tapasztalt emberek - hogy gyorstalpalón végeztem-e vagy megoldottam már sok ezer üzleti, vezetői helyzetet. 

Mi motivál valakit, hogy Veled dolgozzon? Egy személyben kap benned személyes vezetői tanácsadót, üzleti és szellemi edzőt, executive coach-t, akinek pszichológiai tudása sem elhanyagolható.

Azt szoktam mondani, hogy „tükröt tartok, elgondolkodtatok, elméket és szíveket nyitogatok”.

Tapasztalom, hogy egyre több a tudatos vezető/vállalkozó, aki arra a döntésre jut, hogy külső független támogató partnerrel erősíti pozícióját, sikerét, gondolkodik el saját magán, megoldásain és helyzetén. Olyasvalakivel gondolkodik együtt, aki nem a bólogatásra szerződik, hanem mint egy profi sportolóval azon dolgozik vele, hogy ő a legeredményesebb, tudatosan felépített énjével szálljon versenybe.

Nem könnyű időket élünk üzleti szempontból, rengeteg a kihívás, a dilemma. Látni a fától az erdőt pedig nem egyszerű.

Minden komoly pozícióban lévő, vállalkozását a jövőben is sikerre vinni akaró embernek kellene egy külső partner, egy olyan bizalmi viszony a családján és a céges struktúrán kívül, ahol lecsupaszított önmaga lehet. Az összes elakadásával, kétségével, kérdőjeleivel.

Ahol nincs megfelelési kényszer, színjáték, nincsenek tabuk. Őszinte együtt gondolkodás van szakmai, vezetői, emberi témák mentén. Világos, hogy ezt csak egy négyszemközti kapcsolat adhatja meg. Divat most ugyan buktatókkal, kudarcokkal roadshowzni, de ezek mindig utólagos nyilvános felvállalások, mikor már a helyzet megoldódott vagy túl van rajta az ember, lélekben is. Hozzám akkor jönnek, mikor még forró vagy forrósodik a helyzet, mely megoldásra vár. Ezekkel a helyzetekkel, kérdésekkel nem lehet közösségbe menni, publikusan információkat kiadni az intimitás, személyes vonatkozás, üzleti titkok miatt.

Aki pedig azt állítja, hogy nincs ilyen helyzet az életében, mindent képes egyedül megoldani, az még szimplán nem tart ott, hogy rálásson, ez bizony egyikünknél sincs így. Tanácsadóm, külső támogató partnerem nekem is van, nem is egy.

Tudnál konkrét példákat mondani, hogy milyen helyzetekkel foglalkozol?

A konkrét esetek hétpecsétes titkok. Magas pozíciókban lehetnek vezetői ellentétek, tulajdonosok közti nézeteltérések, jönnek karrierváltásban vagy hátralépésben gondolkodók, az álmaikat beteljesíteni még nem elég bátrak, de két komoly életút, lehetőség közt vacillálók is. A saját utam kapcsán sokat tudok segíteni a női ügyfeleimnek, mert továbbra sem könnyű magas pozícióban nőként helytállni. Áttörni az üvegplafont keveseknek sikerül, sok tudatosság kell hozzá, a másik frusztráló helyzet néha, amikor egy nő egyedül van a top menedzsmentben jópár férfi közt.

Van rá példa, hogy nagyvállalkozó apa es örököse együtt jönnek összecsiszolódni. Magasabb pozícióba lépve el kell engedni bizonyos kontrollokat, új működési módot kell megtanulni. Továbbá van jelenleg egyfajta állandó válságkezelés, ami mindenkit éberségre int, a C szintű vezetőknek gyakorlatilag újra kell tanulniuk egy sor kompetenciát. Az üzletfejlesztés, stratégiai és döntéshozatali kérdések szintén tűzkeresztben vannak.

Nagyot nőtt KKV-knál is rengeteg a kihívás - csapatokat, folyamatokat, rendszereket kell kiépíteniük, esetleg új piacokra lépést levezényelni, átszervezéseket, összeolvadást. A költséghatékony működés, fluktuáció, generációk együttműködése rengeteg dilemmát hoz a felszínre. A hiteles és hatásos kommunikáció, innovatív és EQ alapú megközelítés kulcstényezők ezekben a kiélezett helyzetekben.

A KKV vezetőkre sok személyes munka vár a közeljövőben, mert hiába a legjobb stratégia, ha azt a kultúra megeszi reggelire.

Empatikus, értőn figyelő, támogató, de határozott nő benyomását kelted.Milyen visszajelzéseket kapsz az ügyfeleidtől?

Ma az átalakulás, megújítás, fejlesztés állandó; nem elhanyagolható, hogy ezen edződtem huszonhét évig.

„Gondolatfelforgató, szeretetteljes provokátor"

„bullshit killer”

„growth mindset guru"  

– így címkéznek az ügyfeleim. Már nem lepődöm meg ezeken, hiszen pont ezért vagyok én a megoldás a gondjaikra.

Nem hagyom, hogy mellébeszéljenek, behozom azokat a szempontokat, felteszem azokat a kérdéseket, amelyeket mások nem mernek, és nem elégszem meg a sablon válaszokkal. Ha pedig megtalálják a valós válaszaikat, megoldásaikat, az sorsfordító lehet számukra.

Az ábécének sok betűje van, és én azért is dolgozom, hogy senki ne legyen a saját életében az utolsó betű az ábécében.  

(A cikk eredetileg a Roadster magazin #18-as számában jelent meg, fotók: Balogh Kata)

otp | executive coach | Sulciová Silvia | nagy sztori | MOL | vezetői tanácsadó

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom