Mindenkinek megvan az elképzelése a Badacsonyról. A vulkáni tanúhegyek, bazaltköves épületek, családi borászatok és az itt készülő kiváló borok vonzanak minket erre a festői szépségű, varázslatos helyre. Pedig ez a vidék többet rejt, mint gondoltuk, és ezt a pluszt a Sipos Borházban találtuk meg, ahol a Badacsony első ginjét is megkóstolhatjuk.
Badacsony a Balaton egyik legkülönlegesebb vidéke, hiszen a több millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenység által formált tájon találkozik a természet, a történelem és a borkultúra, ezzel pedig tökéletes helyszíne annak a fajta kikapcsolódásnak, amely egyszerre kényezteti minden érzékünket. Nekünk is megvolt az elképzelésünk a badacsonyi borászatokról, a tanúhegy oldalán magasra kapaszkodva a Balaton egész nyugati medencéjét átfogó kilátással. A badacsonyörsi Sipos Borház és Vendégház teraszán azonban mindezt át kellett értékelnünk, mert itt ennél is többet kaptunk, minden értelemben véve.
Ha adhatunk egy tippet, akkor Budapest felől ne a Balaton partján, a 71-es úton közelítsük meg a Badacsonyt. Persze az út menti nyaralók és strandok látványa azonnal balatoni hangulatba kapcsol minket, de jobban tesszük, ha ráhangolódásként elhagyjuk az autópálya rohanását, és a Balaton-felvidéken keresztül, sokkal nyugodtabb tempóban közelítjük meg az úti célunkat. Veszprém után hullámzik a táj, de kisimul az arcunk, mert kiváló minőségű utakon haladunk, a falvakon át pedig mi is lelassulunk, és mire a Káli-medencébe érünk, egészen elfelejtjük a hétköznapok stresszes rohanását. Nem gondoltuk volna, de innen már csak negyed óra, és Badacsonyban vagyunk.
A hegy oldalában vezető római kori úton egymást érik a borozók, most mégsem oda tartunk, hanem egy olyan idilli helyre, ahová nem botlanak bele csak úgy a turisták. Badacsonyörsön, a part menti főúttól nem messze, mégis egy csendes, szűk utcában, szinte rejtve találjuk meg a Sipos Borház és Vendégház birtokát, ahol
a lenyűgöző környezet, a családi hagyományokra épülő borászat és a mára szinte elfeledett őszinte vendéglátás együtt adja meg azt, amit máshol nem találunk meg.
A családi vállalkozást megálmodó dr. Sipos Balázs Tihamér és felesége, dr. Dankó Dóra egészen varázslatos helyet teremtett.
Balázs családjában generációk óta öröklődik a szőlőművelés és borkészítés tudománya,
már a dédnagyapja is ezzel foglalkozott, aki az Esterházy-család badacsonyi vincellére volt, majd saját szőlőjében folytatta a gazdálkodást. A családi szőlőskertre és egy kis pincére alapozva Sipos Tihamér tette le a jelenlegi borház alapjait, amit az évtizedek során folyamatosan fejlesztettek és bővítettek. Jelenleg hét hektáron gazdálkodnak, a borászat pincéjében pedig a legmodernebb technikák és eszközök találkoznak a tradicionális eljárásokkal és a családban öröklődő borászati fogásokkal – ez adja a Sipos Borház tételeinek különlegességét.
Balatonra néző kertjébe lépve értjük meg, miért varázsol el mindenkit azonnal ez a hely. A Sipos család birtoka ugyanis nem egy a Badacsony oldalában lévő borászatok közül, hiszen itt a kertből eddig nem látott oldaláról csodálhatjuk a hegyet, aminek a látványával nem lehet betelni. Azt mondják, minden évszakban más arcát mutatja, és akár tavaszi feltöltődésre, akár nyári vakációra, akár őszi kikapcsolódásra érkezünk, ezt a panorámát nem fogjuk megunni. Gyönyörű a kert, nappal a nyugodt pihenésé, este pedig megtelik élettel,
a naplementébe érő borozáshoz elképzelni sem tudnánk jobbat ennél a helynél.
Dóra és Balázs igazi vendéglátók, a szó hagyományosan vett értelmében.
Nem egy pörgős, zsúfolt turistaellátót visznek, a hozzájuk érkezők többet és értékesebbet kapnak, mint amire számítanak. Balázs mindent tud a borkészítésről, hiszen ebben a környezetben nőtt fel, és a borkóstolóval összekötött pincetúrája során nemcsak a pohárba töltött tételeket, hanem a borászat, és ezzel együtt a család történetét is elmeséli, színes képet festve a Badacsony múltjáról. Mindennek a helyszíne a Titkos Pince, a borozó mögötti rejtett pince, aminek a kapuját csak ritkán nyitják ki, és ahol az egész Badacsony legrégebbi palack borát is őrzik 1934-ből.
Ha látja rajtuk, hogy a vendégek nemcsak szeretik, hanem értik is a bort, akkor a házigazda órákon át tud mesélni, és ekkor olyan történetek kerülnek elő a családi legendáriumból, amiket még biztosan nem hallottunk.
A Sipos Borházban készülő minden egyes bornak saját története van,
lehet családi vagy történelmi esemény, a tételek mind különleges emlékekről mesélnek. A vulkanikus talaj és a környezet különleges mikroklímája mellett éppen ez adja az itt születő borok lelkét, hiszen Siposék olyan bort készítenek, amit ők maguk is szívesen fogyasztanak. A badacsonyi fehérek, izgalmas cuvée-k és könnyed rozék mellett pedig már vörösbort is kérhetünk náluk.
Borkóstolóik nemcsak a felszolgált tételek és a csodálatos panoráma miatt emlékezetesek, hanem azért is, mert kemencében sült ételek, helyi termelőktől származó sajtok és saját disznóvágásból készült tálak járnak hozzá, házilag készített krémekkel és helyben sült friss kenyérrel.
A borvacsora után nehezen tudnánk itt hagyni ezt a csodás helyet, de nem is kell,
mert a vendégházban négy szoba és három apartman kínál szállást, saját terasszal, a kertben játszótérrel, szaunával és a Badacsony legszebb kilátását nyújtó jakuzzival. Maradjunk több napot, és a vendéglátók ígérete szerint a változatos reggeliket sem fogjuk megunni.
Gyakran felmerült a kérdés a borkóstolók során, hogy milyen itallal tudnak még szolgálni a háziak az elmaradhatatlan pálinkán kívül, és
Balázs – és társai, Paizs Máté, Pavlicsek Csaba – régi nagy álma vált valóra, amikor Dóra támogatásával idén elkészültek az első saját ginjükkel.
A Badacsony első ginje azzal tűnik ki a manapság divatos párlat többi fajtája közül, hogy ennek a különleges borvidéknek a jellemzőit is magában hordozza. Méghozzá nem úgy, mint gondolnánk, nem bort tettek bele, hanem a készítése során bazaltkövön áztatták, ezzel a borok mellett a gin is megkapta az összetéveszthetetlen badacsonyi ásványos jegyeket. A Sipos Badacsony Gint ezért a frissítő gintonik mellett tisztán is ajánlott megkóstolni.
Készítése során elismert ginmester segítségét is igénybe vették, végül négy receptvariáció közül választották ki azt, ami a Balaton vizét idéző türkiz palackba került, de a kóstolás során kiderült, hogy a többi változat is annyira jól sikerült, hogy akár valóra is válhatnak a jövőben. Balázs és Dóra büszkék lehetnek rá, hogy
a Sipos Badacsony Ginnel nemcsak a vendégek, hanem a szakma elismerését is kivívták,
ami a borászat világában egyébként nem szokott magától értetődő lenni. Az első körben 800 számozott palack készült, de már látszik, hogy ennél többre lesz szükség, és a borkészítéssel szemben itt az eredmény nem függ előre kiszámíthatatlan tényezőktől, ezért ez a gin mindig ennyire jó lesz.
Persze a borkészítés szépségét éppen az adja, hogy a borásznak együtt kell élnie a természettel, és előre sosem tudja, hogyan sikerül egy évjárat. Az idei jónak ígérkezik, és a rendhagyó időjárás miatt is lehet, hogy a megszokottnál hamarabb, már augusztusban el kell kezdeni a szüretet. A Sipos Borháznál egy kicsit a borkészítés rejtelmeibe is bepillanthatunk, és ha épp munka közben találjuk a házigazdát, akkor könnyen lehet, hogy minket is bevon majd maga mellé – éppen ez a közvetlenség adja egy családi borászat varázsát. Balázs és Dóra mesés birtokán így találkoznak a badacsonyi tradíciók az újító lendülettel, és ez megéri a látogatást.
vendégház | nagy sztori | borászat | sipos borház és vendégház | sipos badacsony gin
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!