Csak Amerikában, körülbelül 27 millió tonna sót használnak el a téli utak járhatóbbá tétele miatt. Ez terhelő a környezetnek, az autók sem szeretik, és az állatok mancsai sincsenek biztonságban. A Washington State University kutatói most egy olyan módszeren dolgoznak, ami hatékonyabb és környezettudatosabb, mint a sózás. Cukorrépa-, szőlő- és almahulladékkal oldanák meg a csúszós utak problematikáját.
Miért káros az utak sózása? Amellett, hogy egyértelműen rongálja az utakat, a talajvízbe, tavakba, forrásokba is bekerül, ezzel pedig teljesen felforgatja az élővilág ritmusát. Városi környezetben károsíthatja az épített örökséget, ugyanúgy káros az autógumikra, nem beszélve a háziállatokról. A Washington State University kutatói azonban egy hatékony és jóval zöldebb megoldást találtak a csúszós, fagyos utak ellen.
Alaszkában voltak próbálkozások magnézium-kloriddal, ami ugyan egy fokkal jobb megoldás lenne, de túl költégesnek bizonyult. Az egyetemről ekkor kezdték behatóbban tanulmányozni az ügyet, és hamar rá is ébredtek, hogy meglévő és lebomló hulladékkal lehetne dolgozni a só mellett/helyett. Az állam nagy bazsarózsatermesztő, ezért az elhullott szirmokkal operáltak, és az így előállított, tulajdonképpen savanyított rózsaszirom sikeresnek tűnt.
A kapott elegy nem egy újabb kemikália, sokkal inkább az organikus hulladék újrafelhasználása.
Más térségekben céklával próbálkoztak, mivel a takarmányból nyert cukrok hasonlóan hatnak a fagyásra, mint a só. Sajnos ez nem a legjobb út, mert a cékla cukrai ugyanúgy kártékonyak a belvizekre, csak éppen a baktériumok elszaporodása miatt.
Vagyis a sót nem lehet ennyire könnyedén kivenni a képletből, úgy fest viszont, a mezőgazdasági hulladék – mint például az almalé vagy almabor készítése után megmaradt anyag, vagy a szőlőtermesztés melléktermékei – további kísérletezések után egy sokkal zöldebb fagymentesítő megoldást adnak majd a kezünkbe.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash)
szőlőhéj | csúszós út | sózás | zöld megoldások | autózás | utazás
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!