Idegen országba történő utazás előtt fontos megismerkedni a helyi szabályokkal és szokásokkal. A kulturális különbségek ismerete nemcsak abban segíthet, hogy tiszteletben tarthatjuk a helyi hagyományokat, hanem hosszú távon pénzt is megtakaríthatunk.
Ilyen-olyan apróságok miatt a turisták ugyanis gyakran "kilóghatnak a sorból", ami jóval kiszolgáltatottabbá teheti őket. Elég egy-két apróság és máris nyilvánvalóvá válik a helyeik számára, hogy külföldivel akad dolguk.
Spanyolországban például az éttermek nem szolgálnak fel ebédet délidőben – ha mégis, jobb inkább elkerülni azokat a helyeket.
A spanyolok csak a délután fél háromtól négyig terjedő időszakban fogyasztják el a második étkezésüket, vagyis ha egy vendéglátóhely ennél jóval korábban kinyit, akkor valószínűleg turistacsapdáról van szó.
Éppen ezért ajánlott olyan éttermeket keresni, ahol helyiek is megfordulnak, illetve távolmaradni minden olyantól, ahol vacsorára paellát kínálgatnak, mivel ezt az ételt általában csak ebédre szokták rendelni. A turistacsapda másik "bizonyítéka", ha az ételekről készült fotók kint vannak a bejáratnál.
Sajnos nem ritka, hogy egyesek kihasználják a külföldiek tudatlanságát, ahogyan nemrég egy nő is megdöbbent, miután extra díjat számoltak fel neki a "napos asztalért." Egy másik turistának pedig azt mondták, hogy "nem ülhet egyedül", ezért elküldték egy étteremből, mivel nem egy csoport tagjaként érkezett.
A spanyolok hosszú évek óta hírhedtek a szuperkésői, általában este tíz körüli vacsoraidejükről, valamint a délutáni sziesztájukról. Ilyenkor a legtöbb üzlet és vállalkozás általában két órára bezár, hogy az alkalmazottak kipihenhessék magukat. Ezen szokásoknak azonban semmi közük sincs a laza és nyugodt kultúrához, sokkal inkább a történelemhez.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
vendéglátás | spanyolország | külföld | hiba | turista | étterem
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!