Ez a krémes, spenótos lazac szempillantás alatt Toszkánába repít

A serpenyőben sült lazacot finom, krémes szósz öleli körül, hogy az ízélményt spenót, szárított paradicsom és parmezán tegye teljessé.

Hozzávalók:

  • 4 lazacfilé
  • 2 teáskanál olívaolaj
  • 2 evőkanál vaj
  • 6 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 1 kis fej vöröshagyma, kockára vágva
  • 1/3 csésze száraz fehérbor
  • 150 gramm aszalt paradicsom, lecsepegtetve
  • 1 doboz tejszín
  • 1 zacskó bébispenót
  • 1/2 csésze parmezán
  • 1 evőkanál friss petrezselyem apróra vágva
  • só, bors

Elkészítése:

  1. Az olajat a serpenyőben felhevítjük, közben a lazacfilét sózzuk, borsozzuk. Beletesszük a forró serpenyőbe, és mindkét oldalát 5-5 percig sütjük. Kivesszük és félretesszük.
  2. A serpenyőbe beletesszük a vajat is, rádobjuk a fokhagymát, és egy percig pirítjuk. Hozzáadjuk a fehérbort, az aszalt paradicsomot, és pár perc alatt hagyjuk, hogy a bor egy része elpárologjon. Hozzákeverjük a tejszínt, és felforraljuk. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint.
  3. Beletesszük a spenótot, és addig főzzük, amíg meg nem fonnyad. Ekkor hozzákeverjük a parmezánt is, majd visszatesszük a lazacot a serpenyőbe. Pár perc alatt összefőzzük, friss petrezselyemmel megszórjuk. Tésztával vagy rizzsel tálaljuk.

Egy lazacos receptnél csak kettő lehet jobb! Egy Michelin csillagos séf receptje alapján akár a serpenyőben készült lazacfilé mellé metélőhagymás, spárgás rizottót is kézíthetünk.

(Fotó: Unsplash)

olasz gasztronómia | lazac | tejszín | recept | spenót

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom