Ilyennek kell lennie egy zakónak a 21. században – Megnéztük az Attolini nápolyi üzemét

Az Attolini név lassan egy évszázada fogalom, ha férfidivatról van szó. A Vincenzo Attolini által alapított Stile Latino a nápolyi hagyományokat megújítva vált a világ egyik leginnovatívabb és legizgalmasabb szabóságává. A Roadster ellátogatott a brand Nápolyhoz közeli üzemébe, hogy közelről nézze meg, hogyan készülnek azok a világelitbe tartozó zakók, öltönyök, ingek és nadrágok, amelyek hamarosan Budapesten is elérhetők lesznek. Beszélgetés az Attolini famíliával tradícióról, friss szellemiségről, és arról, hogy milyennek kell lennie egy zakónak a 21. században. 

A szabók városa

Nápolytól mintegy tizenöt kilométerre keletre fekszik Casalnuovo, ott található a Stile Latino szabóság központja. A terület leginkább Csepelre hasonlít: ipartelep, ahol raktárépületek, gyárüzemek, autóbontók állnak egymás szomszédságában. A cseppet sem romantikus városkép ellenére Casalnuovo a szabók városaként ismert – paese dei sarti –, tucatnyi szabóság tömörül relatíve kevés négyzetkilométeren. A túrán Baranyi Csabával, a budapesti Galamb szabóság alapítójával veszek részt, az ő látogatásának oka, hogy hamarosan üzleti kapcsolatba lép a nápolyi branddel.

A Stile Latino, a legnagyobb presztízzsel bíró nápolyi szabóságok szűk elitjébe tartozó vállalkozás egy olyan spártai épületben működik, hogy először azt hiszem, rossz helyen járunk. A zord, indusztriális külsővel erős kontrasztban áll minden, ami a falakon belül történik: egy többgenerációs szabódinasztia készíti ott a gazdag helyi hagyományokra alapozva luxusminőségű férfiöltözeteit, mindent kézzel, csúcsminőségű anyagok felhasználásával.

A Stile Latino az a férfidivatban, ami a Ferrari az autógyártásban, vagy az Omega az órák terén. Valami, ami több mint az alkotóelemei összessége: mesteri, emelkedett, költői.

„A termékeik olyan technológiával készülnek el, amit a maga nemében teljesen egyedülállónak mondhatjuk – kezdi Baranyi Csaba. – A ruhadarabok hordozzák a bespoke kultúra kézi varrási hagyományait és szabási kultúráját, ugyanakkor mivel kész termékekről beszélünk, egy olyan szabásmintára épülnek, ami majdnem minden testalkatra jól áll. A méretsor szabásminták kifejlesztésébe nagyon sok időt és innovációt tett ez a család, amivel gyakorlatilag egyedülállók a világon. Természetesen az egyedileg kifejlesztett varrási megoldások sora tovább emeli és tökéletesíti a ruhadarabjaik minőségét.”

La Bella Figura

A Stile Latino túlmutat a divaton, az a szint, amin ők dolgoznak, a művészet kategóriába tartozik, még abban az esetben is, ha egy eurómilliós forgalmat lebonyolító vállalkozás. A „misszió” itt nem egy hangzatos marketingfogás, a család DNS-ének része az, hogy hozzátegyenek a világban meglévő szépséghez. A család minden tagját áthatja a szenvedély, ami nem egy operákat idéző túlzás, hanem a mindennapi működés része, és leginkább a részletek iránti töretlen és alázatos odafigyelésben mutatkozik meg.

A La Bella Figura egyfajta esztétikai fogalom Itáliában, a szépre való törekvést jelenti, ami ízlésben, viselkedésben és öltözködésben is megmutatkozhat. Ez a filozófia ott van a levegőben, a mozdulatokban, a levegővételekben.

Egy nápolyi dinasztia

A hatvanas éveiben járó Vincenzo egy többgenerációs szabódinasztia tagja. Nagyapja az a Vincenzo Attolini, aki 1930-ban megalkotta azt az öltönyt, amelyet a nápolyi stílus megszületésével kötnek egybe. Az akkor forradalminak számító ruhadarab az angol, konzervatív férfiruházatot modernizálta, kisebb válltöméssel, az alakot szorosabban követő szabással, új típusú zsebekkel. A könnyedebb és lazább viselet néhány évtized alatt a kreatív és ipari elit, valamint az arisztokrácia kedvence lett, Vincenzo Attolinit pedig azóta is a sartoria, azaz a szabászat géniuszaként tartja számon az értő közönség. A dolog innentől kicsit szövevényes, de Nápolyban a szövevény alapvetés: Vincenzo fia, Cesare a nyolcvanas években alapított egy újabb szabóságot. Az ő két fia viszont nem jött ki egymással, ezért Vincenzo, történetünk főhőse kilépett a családi vállalkozásból, és megalapította a saját brandjét, ez lett a Stile Latino. Testvére cége, a Cesare Attolini üzeme karnyújtásnyira tőlük, a Prof. Filippo Manna út túloldalán működik.

„Amikor elindítottam a saját brandemet, úgy éreztem, hogy a férfizakók nem követik megfelelően a test vonalát, túl nagyok voltak, nem néztek ki jól. A mi filozófiánk középpontjában a szexiség áll – nevet fel Vincenzo Attolini.

– Amikor elkezdtem, azt a kérdést tettem fel magamnak: miért öltözhetnek a nők vonzón, a férfiak pedig nem?”

„A Stile Latino ruhadarabjainak stílusa egybeesik azzal a Galamb szabóság által említett elképzeléssel, miszerint a modern férfinek az öltözködése és megjelenése változáson megy keresztül – teszi hozzá Baranyi Csaba. – A Stile Latino ruhadarabjai olyan stílust és modern életérzést nyújtanak, ami a hazai piacon semmilyen szinten nincsen jelen. A Galamb szabóság és a Stile Latino közös kooperációjával ezek a ruhadarabok a hazai piacon elsőként nálunk válnak elérhetővé. Ilyen minőségi konfekció jelen pillanatban nem létezik Magyarországon, és mi ezzel ezt az űrt töltjük be.”

 

A Stile Latino igazi családi vállalkozás. Vincenzo mellett dolgozik két fia, Cesara Mattia és Emiliano. A harmincas éveik elején járó fiúk a vállalkozás üzleti részével foglalkoznak – sales és marketing –, illetve főként ők utaznak üzleti ügyekben is a világ különböző pontjaira. Mindkét fiú képzett gitáros, zenekarukkal felléptek már a férfidivat évente kétszer megrendezett firenzei seregszemléjén, a Pitti Uomón is. Az adminisztrációs feladatokkal Vincenzo felesége, Donatella foglalkozik, akinek az irodában besegít az unokahúguk is. Megnézzük az anyagraktárat, ahol angol szövetek, olasz kasmírok, alpakka és egyéb anyagok gyülekeznek végtelen mennyiségben, amelyeket téli és nyári kollekciókhoz, ingekhez, nadrágokhoz, zakókhoz, blézerekhez, öltönyökhöz használnak fel. Megmutatják a következő őszi-téli szezon szöveteit – akkor még úgy tűnt, nincsenek előttünk titkaik.

Hamarosan bevezetnek minket a kreatív agyközpontba, ahol a családi tanács az új kollekciókat tervezi meg. Az asztalon jegyzetek, szövetek sokasága, művészeti könyvek, egy Picasso-életrajz, a falon fotó, Vincenzót és két fiát örökíti meg. Bár az apját remek főnöknek tartja, azért Cesare Mattia bevallja, hogy vannak heves viták az új kollekciók és üzleti lépések kapcsán, de ezek szakmai eszmecserék, és a nap végén mindig rendezik a konfliktusokat. Amikor az inspirációról kérdezem őket, ismét Cesare Mattia válaszol.

„Apa és Donatella nemrég jártak Antibes-ban, ahol megnézték az ottani Picasso-múzeumot. Édesapám ott bukkant rá egy olyan kékre, amit aztán megmutattunk az angol szövetbeszállítónknak, és ez a szín vissza is fog köszönni a következő kollekcióban. Az utazás és a művészet fontos inspirációs forrás a számára, nekem pedig ezeket még kiegészíti a zene.”

„Maga az élet fontos inspirációs forrás – teszi hozzá Donatella, Vincenzo felesége. – És az embereket se felejtsük el!”

Vincenzóról készítek pár fotót, aki aztán a fotózás végén felmutat egy szabásmintákkal, kézzel írt jegyezetekkel teli papírt, és megkérdezi: „Róbert, ezt is lefotóztad?”

Amikor nemmel válaszolok, megnyugodva, mosolyogva bólint. „Helyes, mert nem szeretném, ha ez megjelenne valahol!”

Forradalmi work flow

Napi huszonhét-harminc ruhadarabot készítenek el, de a kapacitást képesek lennének további öt-hat darabbal növelni. Ez a növekedés azonban nem feltétlenül a céljuk, ugyanis a minőségnél soha nem lehet fontosabb a mennyiség. Régebben egy szabó készített egy teljes öltönyt, ez azonban nem volt gazdaságos metódus.

Cesare Attolini a nyolcvanas években modernizálta a gyártási folyamatot, amikor részekre bontotta a gyártást, a work flow-t pedig fia, Vincenzo tökéletesítette.

Ma már van, aki csak hajtókát varr, van, aki az ingujjat vágja ki, más vasal vagy gomblyukat vág.

A Stile Latino konfekciót és bespoke-ot, méret utáni öltönyöket is készít, igaz, az előbbi teszi ki a gyártás javát. Érthető, hiszen a méret után készülő öltönyökhöz személyes találkozás szükséges, és ez nehézkessé teszi a folyamatot. Egy öltöny ára nagyjából kétezer-kétszáz eurónál kezdődik, de anyagtól függően akár négyezer euró közelébe is kúszhat.

Egy olyan iparágról beszélünk, amit nem könnyű működésben tartani. A ruhák minden egyes elemét házon belül rakják össze, mintegy negyven szakember dolgozik, mindenkinek megvan a maga részfeladata. Az utánpótlást egyre nehezebb megtalálni, a fiatalok közül ugyanis egyre kevesebben akarnak éveken vagy akár évtizedeken át anyagokat vágni, varrni, vasalni, és így tovább.

„Együttműködünk a nápolyi Academia della Modával, és igyekszünk onnan magunkhoz csábítani a legjobb végzősöket. De azért nem egyszerű manapság jó szakembereket találni” – mondja Cesare Mattia.

A pandémia és a háború nagyon éreztette a hatását, jelentős visszaesést tapasztaltak. A koronavírus-járvány után volt egy kis javulás, de aztán a háború ismét rosszul érintette őket. Hogy ennek mi az oka? Rengeteg orosz és ukrán ügyfelük volt, akiket a konfliktus miatt elvesztettek. „Főleg az orosz piac kiesése érintett minket érzékenyen, ugyanis ott sok komoly ügyfelünk volt.”

Japántól Kanadán át Budapestig

Bő két óra alatt végigjárjuk az üzemet, az anyagkiválasztástól kezdve megmutatják nekünk, hogyan készül el egy termék. A szállításra kész termékek egy külön teremben sorakoznak, Cesare Mattia lekap egy barna zakót, és rám adja. Kicsit nagynak találja, úgyhogy egy mérettel kisebb sötétszürke darabot választ. Úgy simul rám, mintha eleve rám méretezték volna, valószínűleg a legjobb zakó, amit valaha hordtam, és gyorsan érthetővé válik számomra az öltözékeik árfekvése is.

A felcímkézett zakók, öltönyök, télikabátok, nadrágok a világ különböző pontjaira utaznak. „Ez Japánba megy, ez Németországba, ez Belgiumba, ez Kanadába – sorolja a kedvemért a címkéket nézve Cesare Mattia. – Volt már olyan, hogy az utcán belefutottam egy öltönyünkbe. A hajtókán lévő gomblyuk vágása nálunk elég jellegzetes, erről azonnal felismerni minket. A hajtóka formája is elég egyedi. Japánban nagyon szeretnek minket, és Németországban is. Ezek az országok voltak az első piacaink. Spanyolországban, Portugáliában és Franciaországban nem vagyunk jelen. A spanyolokat nem érdekli ez a magas színvonalú férfidivat, ott az olcsó árukat szeretik, afranciák pedig a saját brandjeiket részesítik előnyben, például a Diort és így tovább. Japánba évente egyszer elutazunk egy hónapra, végiglátogatjuk a viszonteladóinkat, és trunk show-kat csinálunk. Minden évben más városokba megyünk. Ugyanezt tesszük Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban is. Hiszünk abban, hogy szükség van erre a személyes jelenlétre.”

Baranyi Csaba látogatása is ennek a filozófiának köszönhető. A Galamb szabóság társalapítója és Cesare Mattia 2023 januárjában találkoztak Firenzében, Csabában akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy Budapestre hozza a Stile Latino konfekció vonalának darabjait.

„Egy magyar szabóság, amely egy, a ruhagyártásban százéves múltra visszatekintő családdal tud együttműködést létrehozni, úgy gondolom, hogy nagy dolog. A kooperáció, és maga az is, hogy ez a kapcsolat egyáltalán létre tudott jönni. És minden bizonnyal különleges lesz az is, amit a Galamb szabóság és a Stile Latino közösen létre fog hozni, de erről majd a jövőben tudok bővebben nyilatkozni.”

„A Stile Latino már a kezdektől innovatív volt – fejti ki Cesare Mattia. – Maga a nápolyi stílus eleve könnyedebb, mint az angol stílus, de a Stile Latino még a klasszikus nápolyi öltönyökhöz képest is könnyű és szofisztikált szellemiségben készül. Kevés válltömés, szűkebb mellrész.”

„Amikor 2005-ben elkezdtem árulni az öltönyöket, sokan mondták, hogy túlságosan megelőzöm a koromat – idézi fel Vincenzo.

– Ma viszont már mindenki olyan könnyű zakókat akar csinálni, mint mi. A célunk az volt, hogy a nápolyi stílust áthozzuk a 21. századba.”

„A Stile Latino mindig is újító szellemben gondolkodott. A családi vonalnál sokkal modernebb, lazább öltözékeket készítenek – mondja a Galamb szabóság alapítója, miközben az üzemben sétálunk. – És ami a gyártást illeti, abban is forradalmiak. Láttuk azt a gombaformájú tárgyat, amin vasalnak. Ez olyasmi, amit ők találtak fel, sehol máshol nem láttam még hasonlót sem. Egészen lélegzetelállító.”

Egy nápolyi történet

Az Attolini család a túra végén ebédre invitál minket egy helyi vendéglőbe, a fogások között Vincenzo és Donatella gyerekkori nápolyi emlékeket elevenít fel, természetesen kitárgyaljuk a Napoli idei bajnoki esélyeit (nagyon jók, esetleg az Inter lehet komoly rivális), és ajánlanak pár helyet a városban, amit mindenképpen meg kell néznünk. A remek ebéd végén egy trafikkal egybeépült kávézóban felhörpintünk egy gyors cafét, Vincenzóék elviccelődnek a baristákkal. Az üzembe visszafelé tartva Cesare Mattiával a Stile Latino ethoszáról beszélgetünk.

„Igen, ez egy üzleti vállalkozás a nap végén, ez nem is kérdés – mondja. – De a szenvedély a legfontosabb, anélkül nem tudnánk ezt ezen a színvonalon csinálni.”

Szigorú értelemben véve a Stile Latino egy férfiruházati brand, de az Attolini család hozzáállását nézve nem nehéz látni, miért tartják a divatot a hetedik művészeti ágnak. Casalnouvóban, a szabók városában az Attolinik generációk óta egy méretre szabott, a legfinomabb kasmírból készült mesét szőnek – Vincenzo fiainak hozzáállását figyelve úgy tűnik, még jó néhány fejezet hátravan a történetükből, és ennek mindenki örülhet, aki rajong a szép dolgokért.

Attolini | nagy sztori | öltöny | olaszország | brand