Idén nyáron kétszer is meggondolod, hogy strandra menj: brutálisan drágultak a belépők

És ahol eddig még nem emeltek árat, ott majd a következő néhány hétben biztosan fognak a Fürdőszövetség szerint.

Kiugróan, 20-25 százalékkal drágul a strandolás országszerte – írja a HVG az RTL-re hivatkozva. Az önkormányzati cégek másfél évig nem emelhettek a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt, most azonban kivétel nélkül megteszik, méghozzá egészen radikális mértékben. A drágulást egytől egyig az energiaárak és a bérköltségek emelkedésével indokolják a strandok.

Budapesten múlt szerdán emelték az árakat: a Paskál fürdőbe a hétvégi napokon több mint tízezer forintért mehet be egy négytagú család, ez 900 forinttal több, mint eddig. A belépők 8,7, a bérletek 10-14 százalékkal drágultak a fővárosi strandokon. A történelmi fürdőkben még komolyabban emeltek, húsz százalékkal magasabb áron lehet bejutni.

A Gellértbe péládul már 7600 forint egyetlen felnőtt belépő.

Gyulán 2650 forintról 3200-ra drágult a felnőtt napijegy élménymedence és szaunahasználat nélkül, melyekkel együtt jóval drágább.

A fürdők 2019-ről 2020-ra emeltek utoljára árat, tehát már két éve, és azóta rengeteg olyan költségnövekedésük volt, amit nem tudtak érvényesíteni

– mondta a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

A Fürdőszövetség szerint nincs kivétel, ahol eddig nem emeltek, ott majd a következő néhány hétben fognak, ráadásul drasztikusabb drágulásra kell készülni. Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára azt mondta a csatornának, hogy nem 5-10, hanem 20-25 százalékos, néhány jegytípus esetében még ennél magasabb áremelésről is lesz szó.

(Forrás: HVG, RTL, fotók: Getty)

infláció | széchenyi | gyulai várfürdő | fürdő | belépő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom