A klímaváltozás hatásai, így a tengerszint emelkedése és az egyre hevesebb viharok, évről évre komoly károkat okoznak a Barcelonához közeli Montgat partszakaszain.
A Barcelona központjától mindössze félórányi autóútra fekvő Montgat évtizedek óta a nyaralók kedvelt úti célja. A rendszeresen visszajárók már megfigyelhették, hogy a tenger egyre nagyobb szeleteket harap ki a homokos partból. A helyiek és a szakértők egyetértenek abban, hogy az idő sürget, hiszen
az egykori halászfalu már most harcolni kényszerül a klímaváltozással.
Montgat partjait, akárcsak Barcelona többi mesterséges strandját, fokozottan fenyegeti az erózió.
A természetes partokkal szemben ugyanis a mesterséges szakaszok jóval sérülékenyebbek.
A legnagyobb károk ősszel és télen keletkeznek, amikor az Ibériai-félszigetet elérő pusztító viharok többméteres hullámokat zúdítanak a partra.
A helyi hatóságok próbálkoztak már homokpótlással és kőgátak építésével is, de ezek csak átmeneti megoldást jelentenek.
A szakértők már nem csak a strandokért aggódnak. Agustín Sánchez-Arcilla, a Barcelonai Műszaki Egyetem tengerészeti mérnöke szerint a tengerszint a katalán partoknál huszonöt év alatt tizennégy centiméterrel emelkedett, és a hullámok magassága is átlagosan harminc centiméterrel nőtt.
Ez pedig közvetlen veszélyt jelent a vasútvonalra, a lakóházakra és az üzletekre is.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty, illusztráció)
erózió | veszély | tengerpart | klímaváltozás | montgat | üdülő
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Megvannak a világ legerősebb útlevelei
5 lenyűgöző francia road trip tengerpartokkal, hegyvidékekkel és történelmi városokkal
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
