Az eredeti karakterét megőrizve újították fel ezt a hetvenes évekbeli otthont, ám átalakítva a mai életmódhoz és a tulajok igényeihez, sőt gondolva a jövőre is. A Napraforgó ház jól példázza, hogy nem kell mindent a nulláról kezdeni a látványos végeredményért.
Szlovénia hegyes-dombos tájékán, a Ljubljanától északra lévő Šmarna Gorában áll egy hetvenes évekbeli nyaraló, amit korhűen újított fel a Gao Architects. Még a friss retróhullám előtt is teljesen egyetértésben úgy döntött a megbízó és az építészcsapat, hogy maradnak a korszak hangulatánál; inspirációnak bőven elég volt maga a ház, illetve a Mad Men – Reklámőrültek című sorozat építészete.
Azért hoztak bátrabb döntéseket is: az L-alakú alaprajzot a mai életmódnak megfelelő, korszerűbb elrendezésűre szabták át,
kiterjesztették a lakófunkciókat az üvegfalakkal keretezett, medencés átriumra, ahonnan nem mellesleg fenséges kilátás nyílik a környékre.
Kint és bent egysége ezzel szorosabb lett, tényleg bent pedig néhány fal bontásával jókora egybenyitott nappali-étkező-konyha tér keletkezett.
Kulcsszerep jut a konyhának, ahol örömmel süt-főz a tulaj a vendégeinek (és nyilván magának is), akik egy Philippe Starck-tervezte asztalt ülnek körül.
A minibárral tuningolt étkezőt egy elegáns szófa választja el vizuálisan a nappalitól, a teret egy egyedi, függőleges lamellás burkolat teszi kompletté. A múlt csillogását tükrözi az aranytónusú tapéta, és az étkezőasztal fölött elhelyezett csillár.
Egyedi mintázatú tapéta ékesíti már az előszobát is, nem öncélúan: a beltérben elhelyezett üvegezett tolóajtókkal szemben hivatott kontrasztot alkotni.
A master hálóban azonnal feltűnik a szoba közepén elhelyezett lekerekített ágykeret, ahonnan a néhány lépésre lévő átriumra látni, míg a napsugarakat tolható árnyékolókkal engedhetik be a nekik megfelelő helyre a lakók.
Miután a lakók intenzív társasági életet élnek, a ház egy részében szauna, mosókonyha és vendégszoba található, és eleve úgy tervezték, hogy a jövőben akár egy kisebb stúdiólakást is kialakíthatnak benne, külön bejárattal.
A ház eredeti karakterét tiszteletben tartó, körültekintő átalakítással egy tipikus családi házból olyan egyedi lakás keletkezett, amiben egyaránt élvezhető a társasági élet, az otthon kényelme, és az épületet körülölelő természet.
Építészet: Gao Architects (Petra Zakrajšek, Tjaša Najvirt, Urška Černigoj)
Bruttó szintterület: 148 m²
Helyszín: Ljubljana, Slovenia
Átadás éve: 2023
Fotók: Miran Kambič
gao architects | szlovénia | építészet | nyaraló
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!