Egy szörfdeszka és egy evező kell hozzá.
A sup – ahogy a stand up paddle-t rövidíteni szokták – nem igényel hatalmas hullámokat, néha síkvizen állni rajta és evezni sokkal izgalmasabb. És ezzel talán el is árultuk, miért az egyik leguniverzálisabb vízi sport, ami létezik: a sikerélmény garantált, hiszen minimális fizikai igénybevétellel és némi egyensúlyérzékkel bárki, bármilyen nyílt vizen supozhat, szervezhet túrákat, használhatja vízibicikli, kenu és csónak helyett, vagy akár jógázhat is. De a mára több millió supos között sokan vannak olyanok is, akik azért kattantak rá erre az életstílust jelentő sportra, mert a napfény és a vízpart már magában garancia a kikapcsolódásra, a supozás így lesz egyszerre meditatív és stresszoldó – írtuk korábbi cikkünkben róla.
A SUP Budapest Facebook-posztjában olvasható bejegyzés szerint szerencsére továbbra is alig van forgalom a Duna belvárosi szakaszán, így könnyedén evezhetsz be a belvárosba a Római-partról. Nem tudni, mennyi ideig lesz még lehetőség ilyen nyugodt vízen csorogni a Parlament környékén, úgyhogy érdemes kihasználni az alkalmakat – például június 30-án, 18 órától (a SUP Budapest több túrát is tervez ezen a nyáron, ide érdemes kattintani az időpontokért és a jegyekért).
További részletek itt.
(Fotó: Getty Images)
ajánló | sport | evezés | program | SUP
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!