Szívesen lát mindenkit a világ kedvenc turistaparadicsoma. Egy feltétellel

A világon elsőként tárt karokkal és karantén nélkül várja a látogatókat az Indiai-óceán egzotikus szigete.

Kicsit körülményes manapság a külföldre utazás, de nézzük a jó oldalát: akadnak országok, melyek már lazítanak a korlátozásaikon. A száztizenöt szigetből álló Seychelle-szigetek is ezek közé tartozik: a paradicsomi helyre mostantól szabadon beutazhatnak azok, akik beoltatták magukat koronavírus ellen.

Sőt, a kötelező karantén alól is felmentést kapnak, amennyiben hitelesített dokumentumokkal tudják igazolni, hogy kétszer megkapták a Covid–19 elleni oltást, illetve a zsebükben lapul még egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt is.

Korábban bizonyos országokból lehetett csak beutazni a szigorú szabályokat alkalmazó Seychelle-szigetekre; az újonnan érkezőknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kellett bemutatniuk és tíz napra karanténba vonulniuk. A szigetek vezetése március közepéig tolta ki ezeket a korlátozásokat, mert terveik szerint addigra már a lakosság háromnegyedét be tudják oltani, azt követően pedig vélhetően további enyhítésekre lehet számítani.

A szépséges Seychelle-szigetek legfőbb vonzerejét óceánparti pálmafás strandjai és türkizkék vize jelenti, illetve sokan kifejezetten a vízisportok (búvárkodás, snorkelezés) miatt választják. A szigetek újbóli megnyitása rendkívül fontos lépés, hiszen az ország GDP-jének hatvanöt százalékát a turizmus szolgáltatja.

Közeleg az új világ

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) bejelentette, hogy márciustól új alkalmazást vezetnek be a jelentősebb légitársaságoknál, mellyel egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban és biztonságosabban lehet kezelni az utasok oltásokkal és tesztekkel kapcsolatos adatait. Amerikában kénytelenek szigorítani a szabályokon az utóbbi időben gyakorivá vált renitenskedők miatt: a repülőgépeken súlyos vétséget elkövetőkre drasztikus büntetés vár, ami 35 ezer dollárig terjedő bírság, vagy rosszabb esetben börtön is lehet.

(Forrás: Lonely Planet, fotók: Unsplash, Pixabay)

koronavírus | szabad | teszt | vakcina | oltás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom