Kiderült, mennyivel kellett többet fizetnünk itthon egy átlagos szobafoglalásért tavaly

A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami tizenhét százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.

A szállásfoglaló portál a tavalyi évről készített összesítésében kiemelte: a magyar tenger térsége és Észak-Magyarország részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu weboldalán indított foglalásokból régiós összesítésben.

Minden ötödik foglalás alkalmával a Balatont választották 2023-ban, a foglalások tizennyolc százalékánál pedig Észak-Magyarországra esett a vendégek választása – ismertette Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közleményben.

A belföldi úti célok toplistáját a tavalyi évben Budapest, Siófok és Eger vezették. Ezeket követte Pécs, Szeged, Gyula és Hajdúszoboszló. A top tízes listán még Hévíz, Debrecen és Balatonfüred kapott helyet.

A Szallas.hu foglalások közel harmada hotelbe szólt 2023-ban. A vendégek huszonnyolc százaléka választott apartmant, ötödük vendégházat, tizenöt százalékuk panziót, öt százalékuk pedig egyéb típusú szállást. A foglalásokból összességében nagyobb arányban részesültek tavaly 2022-höz képest az apartmanok és a vendégházak. Ebből az látszik, hogy tovább erősödött az egyéb szálláshelyek népszerűsége. Ez alól kivétel az őszi-téli időszak, illetve a hosszú hétvégék, amikor továbbra is a hotelek iránti kereslet indul be. Az október 23-ai hosszú hétvégén például hotelek terén a négycsillagos kategória volt a legkeresettebb, a szállodai foglalások több mint fele négycsillagos szállodába szólt.

Tavaly már lehetett érdemben beszélni a beutazó vendégforgalomról is, Gyulára hétvégente sok vendég érkezett Romániából, a Dunántúlon viszont többnyire osztrákok, csehek, szlovákok és német nyugdíjasok pihentek, jellemzően hétköznapokon.

Az előző évekhez hasonlóan a hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek 2023-ban is – mondta Gonda Orsolya, a Szallas.hu értékesítési csapatának vezetője.

The northeast hollow of Lake Balaton.

Fürdői miatt sokan keresték fel tavaly is Zalakarost, Gyulát, Harkányt, Hévízt és Hajdúszoboszlót – tájékoztatott Szabó Zsolt, a Szallas.hu programok és attrakciók üzletág vezetője. Hozzátette: az év közkedvelt látnivalója volt az egri vár, a Festetics-kastély és a Nyíregyházi Állatpark is.

Gonda Orsolya a várakozásaikról elmondta: a munkaerőhiány mellett az is kihívást jelenthet idén a hotelek számára, hogy sok a jelenleg is zajló felújítás, beruházás, bővül a kínálati piac, így fokozódik a verseny a foglalásokért. Ugyanakkor összességében keresleti oldalon is erősödést vetítenek előre a Szallas.hu szakértői. A SZÉP Kártya is ismét a belföldi utazások mozgatórugója lehet, hiszen hideg élelmiszerre idén már nem lehet felhasználni – jegyezte meg.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

vendégház | hotel | árak | vidék | lista

FOLYTASD EZZEL

Kedden és szerdán is sztrájkolni fognak a buszvezetők, a járatok majdnem fele nem fog közlekedni Pécsett

Járatkiesésekkel és árameléssel kell számolniuk azoknak, aki a népszerű fapadossal utaznának

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom