Szobát foglalni a legnépszerűbb úti céloknál olyan, „mint WC-papírt venni a koronavírus idején”

A luxusutazások szakértői elárulják, hová mennek ügyfeleik ezen a nyáron – és miért hajlandók ezért hihetetlenül magas árat fizetni.

Az amerikaiak a koronavírus járvány után készen állnak arra, hogy visszatérjenek Európába, ennek pedig meg fogják adni a módját. Az egyik luxusutazásokra szakosodott szervezőiroda szerint utazóik a legdrágább foglalásokat keresik, a legjobb szállodai lakosztályokban szeretnék álomra hajtani a fejüket, és luxusjachtokon kívánnak kihajózni.

Kifejezetten jól jön ez most a turizmusnak, hiszen a nagy költők, az oroszok helyett az amerikaiak pótolják majd a kieső bevételeket.

Az amerikaiakat az ukrajnai háború nem tartja vissza attól, hogy Európába menjenek, igaz a frontvonalaktól távolabb eső helyeket célozzák meg. Elsősorban a mediterrán régiókba vágynak, így

figyelmük középpontjába a Côte d'Azur, az Amalfi-part és Spanyolország kerül.

Már most érezhető az orosz milliárdosok költésének elmaradása elsősorban Dél-Franciaországban és Olaszországban, de a gazdag oroszok már régóta sok pénzt költenek Monacóban, St. Tropezben, Portofinóban és Amalfiban is.

Az amerikaiak az új oroszok

– mondja Jack Ezon, az Embark Beyond luxus utazási iroda alapítója, aki szerint nevetségesen felpumpált árak mellett töltik meg a mediterrán szpotokat, és úgy tűnik, nem tudnak betelni ezekkel a látnivalókkal.

Az amerikai turisták átlagosan huszonöt és hatvan százalékkal többet költenek idén nyáron, ezért pedig a legjobb lakosztályokat, a legfelejthetetlenebb élményeket és az olyan presztízsrendezvényeket keresik, mint a Monacói Nagydíj, az Art Basel vagy az Open.

Az utazók olyan helyekre szeretnének eljutni, ahová az elmúlt két évben nem volt lehetőségük, az eldugott úti célok helyett pedig inkább az emberek közelségére vágynak.

Szardínián, Monte Carloban, Cannes-ban, Párizsban, Londonban és Milánóban működő szállodák tulajdonosai aggódnak az oroszok turizmusból való kiesése miatt az ukrajnai háború kitörése után, de az aggodalmuk végül alaptalannak bizonyult.

A szakértők szerint

idén szállodai szobát kapni a legnépszerűbb európai desztinációkban olyan, mint WC-papírt venni egy szupermarketben a Covid idején.

Az utasok annyira kétségbeesetten akarnak szállást foglalni, hogy az árakat már nem is nézik.

Egy másik ország, amely a szokásosnál is több amerikait csábít, ami mindig is keresett célpont volt a gazdag oroszok számára, különösen az egészségturizmus miatt érkezőknek.

- Az oroszok számára Svájc státuszszimbólum – mondja Aurelia Carlen, a Zürich Tourism vezetője, aki szerint egy svájci út arról árulkodik, hogy az utazóknak van pénzük, sikeresek az üzleti életben. Most az oroszok helyett az amerikaiak töltik meg Zürich legjobb szállodáit, ráadásul hosszabb ideig is maradnak, mint valaha.

(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)

Európa | szállodai árak | amerikaiak | beutazás | szállodai szobák

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom