Érdemes inkább máshogy jelezni a kérést.
A szállodai vendégek gyakran kérik a szobájuk felfrissítését egy hosszabbra nyúló foglalás alkalmával, ami teljesen érthető.
A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad a kilincsre kiakasztott táblácskával jelezni ezt – mivel ez arra utal, hogy nincs senki a szobában.
Michele Bennett, az otthoni biztonsági rendszerekkel foglalkozó ADT vezérigazgatója elmondta: – Bár valóban hasznosnak gondolhatjuk a tábla kihelyezését, a felirat értesítheti a potenciális tolvajokat, hogy a szoba üres. Ennél biztonságosabb megoldás, ha jelezzük a szálloda recepcióján, hogy szeretnénk, ha kitakarítanák a szobánkat. Aki még szükségesnek érzi, egyéb biztonsági okokból addig maradjon a szobában, amíg azt kitakarítják.
Sok szálloda egyébként már arra kéri a vendégeket, hogy a költségek csökkentése érdekében ne kérjenek napi takarítást.
A táblát ráadásul akár eszközként is használhatják a tolvajok arra, hogy betörjenek a szobájába. Ebben a videóban látható, milyen könnyű feltörni a hotelszoba ajtaját vele.
Mielőtt szállodai szobát foglalsz, ezt a három kérdést kötelező feltenned, itt pedig több utazási praktikát is találsz légiutas-kísérőktől, pilótáktól és ingázóktól.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
tolvajok | utazás | hotel | takarítás | biztonság | jelzés
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!