Szaúd-Arábia második legnagyobb városa, Dzsidda (Jeddah) kis túlzással még a fővárosnál, Rijádnál is ismertebb, mivel többek között Forma–1-es futamot is rendeznek ott. Mi viszont most teszünk egy kis kitérőt, sport helyett bolt jeligére.
Számos ország vagy térség konyhája kínál fantasztikus gasztronómiát, viszont az éttermek csillogása nem feltétlenül tükrözi a mindennapokat, azokat az alapokat, amihez a helyiek nyúlnak, ha főzni, vásárolni kell. Ezért ha csak picit is foodie az ember, egy új országban elmegy egy piacra, és egy boltba. Így tettünk Szaúd-Arábia nyugati oldalán, a Vörös-tenger partján lévő Dzsiddában is.
Mivel az időkeret szűkös volt (a látogatást még több cikkben is részletezzük majd), nem sok idő jutott erre a programra, de egy óvárosi séta és egy külvárosi „tizenkettő egy tucat” közért meglátogatása azért csak összejött.
És nem is csalódtunk: egzotikus fűszerek, gyümölcsök, magvak, sajtok és egyebek nagy műgonddal elrendezett, bámulatosan széles kínálatát csodálhattuk meg.
Más illatok, ízek, élmények, már-már terápiás mennyiségben: aki nehezen dönt, annak össze kell szednie magát, annak ellenére is, hogy ezúttal jogos kifogást jelenthetne a zavarba ejtő kínálat. Ezeket az ízeket, ezt a kínálatot, a tiszta, igényes elrendezést, a barátságos árakat habozás nélkül elfogadnánk itt is, akár egyetlen kirakat-üzlet erejéig.
De még csak nem is ez a slusszpoén. Nem kizárólag egzotikus termékeket láttunk, de az itthon megszokott alapanyagok többségét is. És még olyan is akadt – a tejtermékek között –, ami számukra volt egzotikum:
Ehhez még az óvárosi datolya-sokk járult hozzá: legalább tucatnyi fajtát kínáltak kimérve, volt köztük alig édes, szinte fehér, és már-már tömény méz ízű, puha, szilva nagyságú.
Egy 400 grammos, mandulával bélelt, szezámmaggal meghintett datolya-csomag 1700 forintba került, de nagy átlagban is az itthoniaknál kedvezőbb árakkal számolhatunk, aminek a közelebbi beszerzési forrás és a nevetségesen alacsony üzemanyag árak (a gázolajnak 145, a benzinnek 190 forint literje) ágyazhatnak meg.
Logikusnak tűnik, hogy ahogy az élsportnak a széles utánpótlás, a csúcsgasztronómiának a bőséges, jó minőségű alapanyagok képezik az alapját, ebben pedig bámulatosan jól áll az Arab-félsziget legnagyobb országa.
(A szerző felvételei)
üzlet | szaud-arábia | datolya | utazás | olívabogyó | élelmiszer
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
72 óra Amszterdamban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!





