Close
Szellemvárosból turistamágnessé változott Vuhan

Szellemvárosból turistamágnessé változott Vuhan

Márciusban még mindenki átkozta Vuhan városát, amely a világjárvány kirobbantójaként került a köztudatba. Mára azonban nagyot változott a helyzet, legalábbis ottani szinten. 

A kínai turisztikai hatóságok beszámolója alapján a Wall Street Journal írta meg, hogy október 1–8. között 18,8 millió turista kereste fel a hírhedtté vált várost a nemzeti ünnep alatt – adta hírül a Spabook.net

Ezzel pedig a 11 millió lakosú Vuhan lett a leglátogatottabb város Kínában a Golden Week idején.

A hatalmas országban minden évben október első hetében tartják az aranyhetet. Ilyenkor gyakorlatilag egész Kína szabadságra megy, rokonlátogatásra indul, kirándul, túrázik. Az idei nemzeti ünnepen összesen 637 millió belföldi turistát regisztrált az ország, ami huszonegy százalékkal kevesebb a 2019-es év hasonló időszakához képest.

Kínai források bosszúutazásként értelmezik a vuhani jelenséget, melynek kiváltó oka nemcsak a korábbi karanténidőszak vagy Vuhan turisztikai vonzereje, hanem a nemzeti büszkeség is.

A kínaiak így kívánják támogatni a koronavírus miatt rossz hírnévre szert tett várost.

Felvetődhet a katasztrófaturizmus, illetve a Covid-turizmus gyanúja, de nem erről van szó: a látogatók Vuhan nevezetességei miatt érkeztek. Nem is szerveznek olyan túrát, amely arra a bizonyos piacra vinné el az érdeklődőket, ahonnan a feltételezések szerint a vírus a világra szabadult. Ehelyett például a Yellow Crane Tower, a Hubei Tartományi Múzeum és az East Lake szerepel a megállóhelyek között – írta a Skfit

Annak ellenére, hogy a kínaiak kedvenc külföldi úti céljaik – Thaiföld, Vietnám, Japán – helyett inkább országhatáron belül utaztak (plusz a külföldi turisták értelemszerűen eltűntek a városból), Vuhan idegenforgalomból származó idei bevétele harminc százalékkal csökkent.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Skift, fotók: Unsplash)

vuhan | kína | népszerű | koronavírus | nemzeti ünnep

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A rövid távú bérbeadás tilalmának nevezik az új törvényt, pert indít az Airbnb

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram