Van egy hegy a Balaton-felvidéken, ami pont annyival van távolabb a parttól, hogy a kilátást tanúhegyek keretezzék, hogy még fényesebbek legyenek a csillagok, végeláthatatlanok a szőlősorok, és azok találjanak ide, akik valami különlegesre vágynak.
Idén negyedik alkalommal mozdul meg a hegy, mint afféle alvó vulkán, hogy izgalmas borokkal, csak erre az estére megnyitó helyszínekkel, koncertekkel, gitárzenével, fűben ülős piknikkel, vagy épp DJ-szettekkel várja az odelátogatókat. Szeptember 4-én este egészen biztosan az ősz leghangulatosabb boros rendezvénye jön.
A résztvevő közel húsz borászat egytől egyig azon dolgozik, hogy megmutassa ennek a vulkanikus hegynek a kivételes adottságait. De természetesen minden borászatnak, és minden bornak megvan a maga egyénisége, ezért idén a laza hegymenet mellett egyfajta bortérképet is összeállítanak a szervezők: minden borászattól ajánlanak egy kiemelt bort, melyeket végigkóstolva kialakulhat bennünk a teljes kép a hegyről – még akkor is, ha mindegyiket nem is tudjuk megkóstolni. A szőlősorok mentén barangolás, vagy a bazalt-falon üldögélés már önmagában kiránt a mindennapokból, de ha ez nem lenne elég, ott vannak a programok:
- Akusztikus koncertek, Eszter játszik, Magyar Bori - Ralph Eimann duó, Havai Gábor, jazz-terasz a Full Live Duoval (Román Iván hegedű, Őri Jenő zongora), balkáni rezesbanda, lesznek csendesebb chill-teraszok és DJ-szettek is
- Kiemelt borok és melléjük finomságok: BBQ és füstös ételek, vegetáriánus konyha, langalló, fatüzelésű kemencében sült pizza, egytálételek és borkísérők
- A nulladik napon, szeptember 3-án Ugron Zsolnával és Eke Angélával kortárs verses boros est lesz a Magyar Katalin & Kardos Dániel duó közreműködésével a Borbolt a völgyben kertjében
- A fesztivál másnapján, vasárnap másnapos reggeli piknik a Zöldülő teraszon hidegállal, egytálétellel, fonott kaláccsal, uborkás limonádéval, frissítő smoothie.val és kávéval
Résztvevő pincészetek: Szászi Birtok, Hóbor Pince, Hoffmann Pince, Tarányi 1780, Gilvesy Winery, Napvirág Pince, Boksay Pince, Bajnóczy Pince, Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint, Nyári Pince, Molnár Pince, Angyal Pince, Kutyakaparó, Killer Pince, 2HA Szőlőbirtok, Pap Wines, Szent György-Pince. Kiegészítő programok: Borbolt a völgyben, Zöldülő terasz.
A 2021-es Szent György-hegy hajnalig-ra interneten megvásárolt jegy ellenében lehet belépni. Belépéskor a jegy és a védettségi igazolvány bemutatása után minden vendég kap egy Szent György-hegy hajnalig poharat, egy térképes programfüzetet és egy karszalagot. Jegyet ide kattintva lehet vásárolni. További információk az esemény leírásában.
(Fotók: Orbán Péter, Nagy Gábor)
balaton | boros | Szent György-hegy hajnalig | esemény | ajánló | pincészet
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!