Napokon belül életbe léphet a jogszabály, ami alapján szigorítások várhatók Ukrajnában

Az ukrán kormány még a héten várhatóan jóváhagyja a koronavírus-járvány miatti korlátozások szigorítását, az erről szóló rendeletek pedig ezt követően hét nap múlva, azaz még szeptember derekán hatályba lépnek.

Jelenleg még Ukrajna egésze a járványhelyzet szerinti legenyhébb, zöld besorolásban van. A tervek szerint viszont a héten – ha a kormány jóváhagyja az egészségügyi tárca indítványát – minden megye legalább az eggyel szigorúbb, sárga kategóriába kerül át, és lehetnek olyan régiók is, amelyek a legszigorúbb, vörös besorolásba.

Színes házak a kijevi Vozdvizhenka kerületben

Az RBK-Ukrajina értesülése szerint a sárga zónába kerülő megyékben az edzőtermek, a mozik és más kulturális intézmények létszámkorlátozás nélkül lesznek látogathatók, ha a személyzet és a látogatók zöme felvette a védőoltás legalább első dózisát.

 

Egyelőre nem tudni, hány százalék beoltott dolgozó, illetve látogató esetében kaphatja meg egy intézmény ezt a kedvezményt. A vörös besorolású területeken nyitva tarthatnak az éttermek, ha az alkalmazottak és a látogatók egyaránt felvették a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot. Az oltottak százalékos arányát szintén nem hagyták még jóvá. Az RBK-Ukrajina úgy tudja, hogy a közösségi közlekedést egyelőre nem tervezik korlátozni.

Elhalaszthatják a sárga zóna bevezetését

Frissítés: az ukrán egészségügyi miniszter, Viktor Ljasko friss bejelentése szerint elhalaszthatják a sárga karanténzóna bevezetését, ugyanis először az adaptív karantén módosításáról szóló határozatnak kell hatályba lépnie, csak ezután lesz indoka a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottságnak bevezetnie a sárga zónát.

Ez is érdekelhet:

Nagyon rosszul jár, aki megtagadja a maszkviselést a repülőn

Aggasztóan megnőtt a fegyelmezetlenkedők száma Amerikában.

(Forrás: MTI, Getty Images, Kárpátalja)

zóna | kijev | Európa | járvány | ukrajna

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom