Évezredek óta tervezik, most megépülhet a híd Szicília és az olasz csizma között

A Szicília és a szárazföld között ívelő híd felépítése évezredek óta foglalkoztatta az olaszokat, most a történelmi tervek valósággá válhatnak. 

Már az ókori rómaiak is felvetették az ötletet, hogy összekössék Szicília szigetét az olasz csizmával, a történelem folyamán pedig ez a gondolat újra és újra a figyelem középpontjába került. 2009-ben már majdnem megvalósultak a több ezer éves vágyak, de akkor mégis le kellett mondaniuk az olaszoknak a rendkívüli elképzeléseikről.

Olaszország szárazföldjét, a calabriai Villa San Giovanni városát és Szicíliát, azon belül is Messinát a kötővárosról elnevezett szoros választja el, amely a legkeskenyebb pontján 3,1 kilométer széles.

Az új híd felépítését Giorgia Meloni olasz miniszterelnök javasolta, a projekt finanszírozásához pedig az Európai Unió segítségét kéri. A híd felépítése több milliárd euróba kerülhet,

várható több mint háromezerhatszáz méteres hosszával pedig a világ leghosszabb függőhídjává válhat.

Amennyiben a tervek megvalósulnak és a híd megépül, Szicília sokkal könnyebben lesz elérhető a szárazföldi Olaszországból, különösen vonattal.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)

szicília | olaszország | függőhíd

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom