Az idei Sziget mindenben túl akarja szárnyalni a korábbiakat - Ebben már biztosan sikerül

Számos területen megújulás jellemzi az idei fesztivált, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban – a két év kihagyás után – tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – kezdte a 2023-as Sziget hagyományos „nagy” sajtótájékoztatóját Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

„Idén azonban újra fejlődési pályára állunk, ami számos területen markánsan érzékelhető lesz” – hozta a jó hírt a főszervező.

Kádár kiemelte, hogy lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K- hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már remélhetőleg lehetséges lesz, hogy a fővárossal egyeztetve, újra díszbe boruljon a Szabadság Szigetére vezető híd. Jelentős fejlesztés idén, hogy a vendégterekből eltűnnek a mobil WC-k, helyüket vízöblítéses konténerblokkok veszik át. Ezek a blokkok nem csupán funkciójukban nyújtanak magasabb szintű kényelmi szolgáltatást, de látványvilágukban is illeszkednek a Sziget színes forgatagába.

A Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatja ebben az évben. Kádár elmondta, hogy a fesztivál területén kialakított blokkokban, ún. food courtokban nagy hangsúlyt fektetnek a kényelmi szolgáltatásokra is. A gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl – a Sziget partnerei lesznek ismert és kedvelt éttermek és büfék is – bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket. A főszervező elmondta: úgy határozták meg az árakat, hogy a fesztivál nem lehet drágább a fővárosban megtalálható hasonló kínálatnál.

„Mindemellett minden vendéglátóhelynek a kínálatában lennie kell minimum egy ún. „budget food”-nak, aminek maximalizált ára 2500 forint lesz” – mondta a főszervező. A food courtok üzemeltetésében kiemelt szempont a fenntarthatóság is: a vendéglátósok ennek megfelelően használhatnak étkészletet, csomagolóanyagot, alapanyagot és nagy figyelmet fordítanak az energiatakarékos megoldásokra és a hulladékgyűjtés módjára is.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” más területeken is.

Egyrészt minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. „Alapvetésünk, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat” – tette hozzá Kádár Tamás, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére.

A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt – az ott lévő védett flóra miatt – idén is lezárják, igazodva a főváros és a WWF által végrehajtott természetvédelmi területté való átminősítéshez.

A fesztiválélmény javítása érdekében a tavalyi, szokatlan szárazság miatti szállópornak is „hadat üzen” a Sziget szervezőcsapata. Egyrészt már korábban visszazöldítették a Szigetet, a folyamatos locsolást „szürkevízzel”, azaz a Duna vizével oldják meg, és egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál teljes területén, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP-helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető. A megvásárolható VIP-jegyek egyszerre négy VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Party Aréna mellett alakítanak ki.

Szintén a vendégélményt javítják a Sziget területén kialakított, különböző szolgáltatásokat nyújtó kempingek. Alapvetően a két napnál hosszabb időre érkezők a Sziget egész – erre engedélyezett – területén felállíthatják a sátraikat, de aki ennél többre vágyik, azt várja a Siesta Kemping a Sziget észak-nyugati részén, ahonnan csak egy lépés a Sziget Beach by Tanqueray, de árnyas helyszínt nyújt a bejárathoz közeli Park Kemping is. A fesztivál keleti területén terül el a Sziget Ville, telepített szállásokkal, a Karaván Kempingbe pedig saját lakókocsikkal lehet érkezni. A Podpadopolis egy különleges kempingfalu, amely a hagyományos sátrak egy kiváló alternatívája, különböző szolgáltatásokkal.

A Szigeten a legkülönbözőbb előre telepített szállások vehetők igénybe,

amelyek mind remek alternatívát kínálnak a magunkkal hozott (és sokszor a fesztivál területén hagyott) sátrak helyett.

Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer, illetve a kiengedés menete, melynek okán gyorsabb és biztonságosabb a nagy koncertekre érkezők távozása.

„Tavaly három teltházas vagy közel teltházas napunk is volt, az akkor bevezetett rendszer jól vizsgázott. Idén szintén számítunk kiemelkedő napokra, immár a tavalyi pozitív tapasztalatok birtokában” – mondta a főszervező.

Cirque du Sziget - Elképesztő show-k, hihetetlen látványvilág a legjobbaktól

A Szitizenek egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit. Az ezer férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók.

A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap.

A Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően idén két cirkusziskola növendékei is bemutatkozási lehetőséget kapnak a fesztiválon. A tavaly elmaradt guineai Amoukanama Circus FA című produkciója a külső színpadon lesz látható minden nap. Mivel tavaly beválogatták őket az America’s Got Talent programjába, ezért idén tesznek eleget a Sziget meghívásának. A másik cirkusziskola, a Baross Imre Artistaképző János vitéz adaptációja pedig a sátor programját nyitja valamennyi napon.

Az ukrajnai háború elől a helyi cirkusziskolák hallgatói részben Budapestre, illetve részben Prágába menekültek. A prágai Cirk La Putyka társulat vállalta a hozzájuk menekült fiatal akrobaták és növendékek művészeti képzését. A Boom Vol. 2. című előadásban cseh és ukrán fiatalok közösen lépnek színpadra, szakmai tudásuk bemutatása mellett pedig személyes történeteiket, tapasztalataikat is megosztják a nézőkkel.

A kanadai Cirque Alfonse társulatát nem kell bemutatni a Sziget közönségének,

hiszen harmadszor térnek vissza a fesztivál színpadára. A családi formációban három generáció tagjai lépnek fel együtt, a nagypapától az unokákig, és legújabb, Animal című darabjukban is a rájuk jellemző humorral és természetességgel bűvölnek el mindenkit.

A sátor programját minden éjszaka a világhírű ausztrál társulat, a Circa zárja a Humans 2.0 előadásával. A társulat vezetője, Yaron Lifschitz az emberi test vélt korlátait megcáfolva hozza ki a maximumot az akrobatákból. Könnyed és mégis lírai előadásmódjukat látva senkiben sem maradnak kételyek, hogy miért ők a világ egyik legfelkapottabb kortárs cirkusztársulata.

A sátorban futó előadások közötti idősávokban a külső színpadé a főszerep. Idén többek között fellép a francia Das Arnak társulat három női akrobatája, akik az ősi kínai technika, a hajon függés műfaját mutatják be. Ugyanitt lesz látható az argentin manoAmano társulat kínai rudas előadása is.

Talán az egyik leglátványosabb előadás idén a marokkói Cirque Colokolo Chouf Le Ciel című produkciója lesz,

amelyben az akrobatika mellett a zsonglőrködés és a hip-hop tánc is fontos szerepet kap tradicionális és elektronikus zenei kísérettel. A külső színpad programját minden éjszaka az elmaradhatatlan tűzshow zárja a legjobb magyar tűzzsonglőrök kifejezetten a Szigetre készülő előadásával.

(Fotók: Sziget Fesztivál, Amoukanama, Cirque Alfonse)

budapest | fesztivál | Óbuda | sziget | Sziget Fesztivál

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom