Az ok Kaszásdűlőnél, egészen pontosan a K-hídnál kezdődik.
Ahogy 2018-ban és 2019-ben, úgy idén is a Sziget Fesztivál hetében repülnek a legtöbben hazánkba a Kiwi.com-on keresztül.
A repülőjegyfoglalások alapján idén az Egyesült Királyságból, majd Írországból érkezik ide a legtöbb bulizni vágyó, de összefuthatunk francia, olasz, német, spanyol, görög és svéd fesztiválozóval is. A korábbi évekhez hasonlóan idén is vannak olyanok, akik az óceánon is átkelnek a hatnapos buli kedvéért.
Köztudott, hogy a Sziget Fesztivál népszerű a külföldiek körében, a környező országokból bizonyára sokan jönnek autóval, vonattal. A cseh utazástechnológiai vállalat, a Kiwi.com belenézett a foglalási adataiba, hogy vajon hányan érkeznek ilyenkor hazánkba repülővel, és honnan jönnek a legtöbben. Az eredmény is azt mutatja, hogy a Sziget komoly hatással van hazánk turizmusára, hiszen amikor lehetett fesztivál, akkor az utóbbi években ez volt a kiugró hét az ideutazók számát tekintve.
Ahogy 2018-ban, úgy idén is az Egyesült Királyságból érkezhet a legtöbb bulizni vágyó, 2019-ben pedig a franciák alkothatták a szigetlakó külföldiek legnépesebb csoportját. 2018-ban az Egyesült Királyságból érkeztek a legtöbben hazánkba az augusztus 6-i héten, megelőzve Franciaországot és Oroszországot. A Kiwi.com adatai alapján a négy évvel ezelőtti fesztiválnak lehetett többek közt izlandi, spanyol, portugál, sőt, ausztrál résztvevője is.
2019-ben a Sziget hetében leginkább francia, amerikai és orosz bulizók utaztak hozzánk a Kiwi.com-on keresztül, de a TOP20-as listán szerepelnek olaszok, németek és új-zélandiak is, és a szomszédos országokból (Románia, Szlovákia) is többen érkeztek repülővel.
A foglalások alapján külföldről idén is az Egyesült Királyságból érkezhetnek a legtöbben a hatnapos fesztiválra. A lista élén szerepelnek továbbá az írek, franciák, németek, spanyolok, hollandok, görögök is, sőt, idén is összefuthatunk olyanokkal, akik a tengeren túlról (USA, Új-Zéland) látogatnak el a Hajógyári-szigetre.
A foglalási adatok alapján pedig nem áll meg Magyarország a Szigetnél: minden negyedik idelátogató meghosszabbítja a fesztivált, és összesen egy-két hetet tölt el hazánkban.
(Fotók: Sziget Fesztivál Facebook)
kiwi | zene | Sziget Fesztivál | buli | foglalásIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Sosem láthattuk még ebből a szögből a Colosseumot: nem akárhogy juthatunk fel a tetejére

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!