Színkódos rendszerrel tervezik a külföldi utazások újbóli engedélyezését a britek

A közlekedési lámpákhoz hasonló színkódos rendszer bevezetését tervezi a brit kormány annak meghatározására, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg tiltott külföldi utazások újbóli engedélyezése után a britek mely országokat kereshetik fel a hazatérés utáni karanténkötelezettség nélkül.

Boris Johnson brit miniszterelnök a tervek szerint hétfőn ismerteti az elképzelés főbb pontjait. A Downing Street által vasárnap előzetesen ismertetett részletekből azonban kitűnik, hogy a kormány vörös, sárga és zöld kategóriákat készül megállapítani, annak megfelelően, hogy az egyes országokban milyenek a koronavírus-fertőzöttségi és az oltási mutatók.

A vörös és a sárga kategóriába sorolt országokból Nagy-Britanniába visszatérőknek karanténhotelekben, illetve otthoni elkülönítésben kell tölteniük tíz napot.

A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások között már jó ideje szerepel, hogy Angliából – nagyon kevés számú, nyomós indok kivételével – nem szabad külföldre utazni.

Az utazási tilalom meghirdetett célja annak megakadályozása, hogy a külföldről hazatérő turisták új koronavírus-variánsokat hurcoljanak be, veszélybe sodorva a nagy-britanniai oltási kampány eredményeit.

A "vörös lista" jelenleg is létezik: a brit kormány azokat az országokat sorolja ebbe a kategóriába, amelyekben elterjedtek a koronavírus különböző, a szakértők szerint aggodalomra okot adó variánsai. Ezekből az országokból tartózkodási jogosultság nélküli külföldiek nem léphetnek be Nagy-Britanniába, és az ebből az országcsoportból hazatérő briteknek, illetve Nagy-Britanniában élő külföldieknek is kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön.

A tervezett új színkódos rendszer a londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a vörös kategóriába sorolt országok esetében fenntartaná ezt az előírást. A sárga színkóddal ellátott országokból hazatérők otthonaikban is eltölthetik a tíznapos karantént. A zöld kategóriás országokból hazatérő utazóknak azonban a hazaérkezés után nem lenne kötelező a karantén.

A turisztikai célú külföldi utazások engedélyezését a brit kormány által kidolgozott részletes nyitási menetrend legkorábban május 17-től irányozza elő. A kormány külön munkacsoportja azonban még jóval e lehetséges időpont előtt megvizsgálja az utazások újbóli engedélyezésének lehetőségét, és április 12-én terjeszti be ajánlásait.

Egy kormányrendelet értelmében csak azok utazhatnak be Kínába, akiket kínai vakcinával oltottak be. Szlovéniában pedig bírságot kapnak azok, akik vörös besorolású országba utaznak.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

feltétel | utazás | színkódok | járvány | külföld

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom