Újabb uniós belső határon állítják vissza az ellenőrzést

Szerdán írtunk arról, hogy tíz napra visszaáll a határellenőrzés Szlovákia és Csehország között, a napokban ugyanakkor az osztrák kormány is bejelentette, hogy ellenőrzi a határátlépőket a Szlovákiával közös átkelőkön.

Az intézkedés szintén tíz napra szól, mint Gerhard Karner osztrák belügyminiszter elmondta, szeretnék elejét venni az embercsempészetnek, miután a közelmúltban megnőtt az országba érkező illegális bevándorlók száma.

Innsbruck

A fenyegetés miatt jelenleg hat másik EU-országban tartanak érvényben határellenőrzést:

Ausztria Szlovéniával és Magyarországgal közös határain is fel kell mutatni az okmányokat,

emellett Dánia az egyes szárazföldi határain valamint a Németországba és Svédországba induló kompjáratokkal rendelkező kikötőkben monitorozza az átkelőket.

Szintén érvényben van a határellenőrzés az Ausztriából Németországba és Franciaországba irányuló utakon, emellett a Norvégiát Németországgal, Dániával és Svédországgal összekötő kompjáratok kikötőiben valamint Svédország Unión belüli határain.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)

magyarország | ausztria | európai unió | határellenőrzés | szlovákia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom