Október 27. és 29. között a hagyományoknak megfelelően a budapesti Toldi moziban rendezik meg a Szlovén Filmnapokat, amelyen a magyar közönség idén is három díjnyertes, kortárs szlovén alkotást tekinthet majd meg. Az esemény nyitófilmje Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Sanremo lesz.
2022. október 27-én 19 órakor a budapesti Toldi moziban Miroslav Mandić író-rendeztő Sanremo című alkotásával nyílik az idei Szlovén Filmnapok. A hazájában az egyik legismertebb rendező filmjeit számos neves nemzetközi filmfesztiválon – Locarno, Chicago, Santa Barbara, München, Szarajevó, Melbourne, Krakkó, Kairó – vetítették, és számos díjat nyertek. Ez az alkotása Szlovénia 2022-es Oscar-nevezettje.
A film operatőre, Peter Zeitlinger olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Vittorio Storaro, Zsigmond Vilmos és Werner Herzog.
A történet szerint Bruno és Duša egy idősek otthonában élnek. Alkalmanként találkoznak, együtt töltik az időt, de folyamatosan megfeledkeznek arról, hogy ismerik egymást. Ennek ellenére minden újabb találkozás örömmel tölti el mindkettőjüket. A Variety kritikusa, Manuel Betancourt szerint a film
egy meglepően gyengéd történet arról, hogyan ragaszkodunk másokhoz akkor is, amikor már az önmagunkról alkotott képünk eltűnőfélben van.
A Cineuropa pedig azt írta: "A főszereplő páros és a többi szereplő finoman összehangolt alakítása teszi érzelmekkel feltöltötté a filmet, de Mandić a vizuális történetmesélés mesterének is bizonyul. /.../ Összességében a Sanremo egy teljes, szívből jövő élményt jelent a nézőnek."
A hatodik Szlovén Filmnapokon október 28-án 19 órakor Tijana Zinajić a Szlovén Filmfesztiválon hét díjat nyert munkája, a valahol a Bridget Jones és a Trainspotting között elhelyezkedő Szuka, rosszalló kifejezés nőre lesz látható, október 29-én 19 órakor pedig Darko Sinko forgatókönyvíró-rendező Leltár című filmjét vetítik, melynek San Sebastiánban volt a világpremiere és a Portorož Szlovén Filmfesztiválon hat díjat is nyert.
filmnapok | film | mozi | szlovén filmnapok | szlovénia
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!