Bulgária március 31-től részlegesen csatlakozik a schengeni övezethez, ami azt jelenti, hogy gördülékenyebbé válik a légi és tengeri közlekedés az országba.
Ennek jegyében pedig a szófiai repülőtéren is gyorsabban túleshetünk az ellenőrzési folyamatokon. A 2-es terminálon március 6-tól magunk ellenőrizhetjük elektronikusan a beszállókártyákat a biztonsági ellenőrzés előtt. Emellett az érkező utasokat további egyszerűsített eljárásokkal várják az induló országuktól függően.
Aki a schengeni övezetből utazik, rögtön a leszállás után a poggyászáért mehet anélkül, hogy ellenőriznék az útlevelét.
A nem schengeni országokból érkező utasoknak továbbra is az útlevélellenőrzéshez kell menniük először.
Ezentúl a reptér utasainak több mint kétharmada fog tudni gyorsabban áthaladni a terminálokon, és a járatokat is másképpen osztják el az 1-es és 2-es terminálok között. A változásokról a légitársaságokkal együtt tájékoztatják az utasokat, hogy senki ne menjen rossz terminálra.
A szófiai reptéren 2023 első félévében összesen 3,4 millió utas fordult meg, ami 0,7 százalékkal kevesebb, mint a járvány előtti időszakban volt.
Bulgária néhány szárazföldi határán is eltörölné az ellenőrzést, ezt azonban egyelőre valószínűleg nem tudja megvalósítani.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)
Bulgária | schengen | határellenőrzés | járatok | ellenőrzés
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!