Szorongást csökkentő, valóságból kizökkentő, szívmelengető akciótervünk

Nem kérünk senkit, hogy osszon meg automatizált üzeneteket, hashtageket, tageljen be hatvan embert, mert ha nem teszi meg, megszakad a szeretetlánc. De van egy ötletünk. Egészen egyszerű, semmi nagy felhajtás, és elég hozzá egy telefon, mégis rengeteget adhat.

Ebédfőzés közben egy lejátszási lista szólt, amikor jött egy még sosem hallott zene, hangulatában mégis emlékeztetett egy korszakra, vagyis egy konkrét nyárra. Szerencsére elmondhatom, hogy még mindig szoros barátságot ápolok a barátnőmmel, akivel végigvittük ezt a nyarat. Fesztiválokat, teljesen hihetetlen helyzeteket, rengeteg emlékem vagy hangulatom van erről az időszakról. A számot azonnal vissza is tekertem.

Mi több, pár sorban leírtam a barátnőmnek, hogy mi jutott róla eszembe, és elküldtem neki is. Nem kell nagy érzelmi tűzijátékra gondolni, és még arra sem, hogy rég beszéltünk volna, de istentelenül jólesett a kis nosztalgia, és hogy le tudtam neki írni mindezt.

Hamar válaszolt is, hogy tényleg, igazam van, neki is ez ugrik be, és mennyi jó kis emlékünk van arról az időszakról.

Innen már csak egy lépés a fotóalbumok és külső adattárak felkeresése, ciki és nem ciki múltbéli fotók átböngészése. A felismerések, a kellemetlen hajviseletek vagy éppen a még dús frizura miatt, a szentségelés, hogy miért gondoltuk magunkat húsosnak, amikor éppen a legcsinosabbak voltunk... és emellett persze a képnézegetés esszenciája, az emlékezés.

Képpel, kép nélkül, zenével, zene nélkül... mi lenne, ha az érdeklődő hogy vagy helyett vagy mellett elküldenénk, vagy telefonon megosztanánk egy közös emléket? A távol lévő baráttal, ismerőssel, rokonnal, szívünknek kedves kollégánkkal, fodrászunkkal? Nem kell óriási dolgokra gondolni, csak hangulatokra, érzésekre, átélt beszélgetésekre, élményekre.

Valamire, ami közös, amitől egy kicsit jobb lesz, és találkozunk még úgy is, hogy most távol vagyunk, mert távol kell lennünk.

Írásban, ha az jobban megy, szóban, ha az egyszerűbb, csak segítsünk egy picit, néhány nosztalgikus perccel!

Persze, tudjuk, ez nem a spanyol viasz. Alapvetően az a szerencsés, ha az életünkben mindez megvan, és mindig így teszünk, de a felgyorsult mindennapok sokszor kiölik az ilyesfajta fantáziákat, nosztalgiákat. Nincs rá idő, muszáj a jelenre összpontosítani.

Pedig néha nagyon jólesik emlékezni, és már az hálával tölt el, hogy van mire emlékezni.

Ha közhely, ha nem, most, ezekben az időkben tényleg ki fog derülni, kik azok, akik bármikor mellettünk vannak. Nekünk is figyelnünk kell viszont, és ápolni azokat a kapcsolatokat, amelyek nélkül olyan üresek lennének a mindennapok. Lesz még közös lekvárfőzés a nagymamával, el fog még kápráztatni a kompról figyelt csendes Balaton, ülünk majd még fröccsel a kézben, éjszakába nyúlóan a rakparton, lesznek még együtt ünnepelt szülinapok, vidám reggeli piacozások is.

De amíg ezeket várjuk, segítsünk egy kicsit azoknak, akik fontosak, és ezzel simítsuk meg a saját lelkünket is! Együtt minden jobb, még a távolból is!

Ez is érdekelhet:

Éppen az fog megmenteni, amit nemrég a pokolba kívántam

A mobilom és a 24/7-es online kapcsolat.

(Illusztrációk: Getty Images)

szorongás | stressz | akcióterv | koronavírus | jókedv

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom