Megnyitott a világ legszínpompásabb virágoskertje – Elképesztő a látvány! Csupán nyolc hétig lehet gyönyörködni a virágokban.
Csodálatos luxusszállodaként született újjá egy 17. századi kastély A luxusszálloda minden négyzetcentimétere pazar.
Egyre inkább kerülik az utazók ezt az európai repteret, és a szomszéd országokból szállnak fel Beindult a repülőjegy-turizmus.
Tizenhétezer járatot törölnek Európa egyik legforgalmasabb repterének bezárása miatt A bejelentés komoly aggodalmakat váltott ki az utazási ágazat szakértőinek körében.
Budapesti járatokat is érinthetnek a késések és törlések a jég fogságába esett reptéren A járatok többsége, melyek főként európai célállomásokra indulnának, tegnap este óta késik.
Próbálta védeni a környezetet az egyik legnagyobb európai reptér, ez lett belőle Limitet akartak bevezetni, de nem sikerült.
Egyre kétségbeesettebben próbál imidzset váltani a buifőváros Arra kérik az odaérkezőket, hogy a helyiek szemével lássák a várost.
Banális okból nem szállítanak utasokat az intercityk az egyik legnépszerűbb európai útvonalon A vasúttársaság szerint nem volt más megoldás.
Ennél az itthon alig ismert, bájos kisvárosnál jelenleg nincs jobb Európában Legalábbis egy szakértői csoport szerint.