Még mindig meg lehet lepni a világ egyik leghíresebb étteremtesztelőjét Fausto Arrighi egyértelműen pozitív változásokat tapasztal Magyarországon.
Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus "tiszta lapot ad az újrakezdéshez" Li Edelkoort szerint a járvány „olyan mértékű gazdasági hanyatláshoz vezet, amelyet még nem tapasztaltunk”, de végül „segíteni fog abban, hogy újraértelmezzük az értékeket”.
A fast dizájn demokratizálja az ízlést – Szendrő Péter-interjú A 4Bro, a Société és a Bookline tereit is jegyző belsőépítész a Highlights of Hungary-díj nyerteseként vállalta idén először a kurátori szerepet.
A tájfotósok Oscar-díján ért el dobogós helyezést egy magyar fotográfus Karrierje eddigi legnagyobb elismerésének tartja a civilben pilótaként dolgozó Hoszáng Péter ezt a harmadik helyet.
A Michelin exigazgatója tesztelte idén a hazai éttermeket a Dining Guide megbízásából Február 24-én kiderül, melyek az ország legjobb éttermei, kik a legjobb séfek.
Highlights of Hungary – Az ügy, és akik mögötte állnak A kezdeményezés kategóriákat elmosva mutatja be azokat, akikre valóban érdemes Magyarországon odafigyelni.