Ilyen az, amikor táncosok fedeznek fel egy elhagyatott úszómedencét

Egy elhagyatott tornaterem a színhelye a test és a tér párhuzamos felfedezésének az Üres című táncfilmben, mely Gerard Montero barcelonai rendező és Paloma Muñoz koreográfus együttműködéséből született.

Mint a rendező elmondta, a film a tánc körüli ötleteket fedezi fel, és a jelentőséget, amit a mozgásnak tulajdonítunk, amit nem lehet mindig könnyen megmagyarázni.

Az uszoda üres terében felfedeztük a test mozgásának költői potenciálját, és azt, hogy hogyan hat a tér a megformálásra.

A koreográfiában a szimmetriával játszottunk, az egyenes vonaltól a spirálig, ahol a testek addig mozognak, míg szinte eltűnnek“ tette hozzá.

Így néz ki egy felszabadító tánc Budapest háztetőin, így pedig egy lélegzetelállító flamencotánc, amely úgy mutatja be a fővárost, ahogy még nem láthattad.

(Forrás: Nowness, kép: Unsplash)

uszoda | táncfilm | video | tánc | koreográfia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom