Visszatér a téli olimpia egy korábbi rendező városba

Miközben mindenhol a párizsi olimpiával találkozunk jelenleg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a nyitóünnepség előtt két nappal döntött a következő téli játékok helyszíneiről. A 2026-os téli olimpiát az olaszországi Milánó és Cortina d'Ampezzo rendezi, 2030-as a francia Alpokban lesz, míg 2034-ben visszatér egy ismerős helyszín: Salt Lake City.

Klasszikus helyszínre tér vissza a téli olimpia 2034-ben: a Utah állambeli Salt Lake City lesz a házigazda, amely 2002-ben már otthont adott a téli játékoknak.

Valójában nem történt nagy meglepetés, mert miután nem volt más pályázó, már novemberben kiválasztotta a helyszínt a NOB, ám a döntés csak most vált hivatalossá. Ezzel együtt a sportszervezet ülése – ahol 89-ből 83 támogató szavazatot kapott a pályázat – után nagy ünneplés kezdődött a város utcáin.

A partin korábbi olimpikonok és paralimpikonok vettek részt, és még az olimpia lángot is meggyújtották a Rice-Eccles Stadion – a nyitó- és záróünnepég leendő helyszíne – előtt.

Üzent is az ünneplő tömegnek Spencer Cox kormányzó, igaz, csak annyit, hogy az olimpia visszatér Utah államba, de előtte már tartott egy kimerítő prezentációt többek között Lindsey Vonn olimpiai és világbajnok alpesi síző társaságában.

Ez lesz az ötödik téli olimpia az Egyesült Államokban: a két Salt Lake City-i mellett Lake Placid 1932-ben és 1980-ban, Squaw Valley pedig 1960-ban rendezett.

Az igazi olimpiai láng a Rice-Eccles Stadionban, 2002-ben

Salt Lake City-t pontosan a bejelentés napján alapították, mármint július 24-én, csak még 1847-ben. Utah állam fővárosa mindössze 200 ezer lakossal (igaz, a teljes vonzáskörzete 2,7 millióval) rendelkezik, továbbá számos múzeummal, parkkal, profisport-csapattal, és még egyeteme is van.

Közben már elkezdődött a párizsi olimpia, amelynek szervezői már a megnyitót sem egy stadionban rendezték, hanem a Szajnán, és amelynek számos versenyét különleges helyszínre viszik: öttusa Versaille-ban, strandröplabda az Eiffel-torony árnyékában, vitorlázás a Marseille-i-öbölben, tenisz a Roland Garros pályáin.

(Fotók: GettyImages)

utah | salt lake city | sport | téli olimpia | amerika | egyesült államok

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom